Félmúlt, féljelen, féljövő

balla d. károly: Félmúlt, féljelen, féljövő
A meghiúsult könyv tervezett borítója

A Kriterionnak benyújtott Félmúlt, féljelen, féljövő c. kéziratomhoz a szerkesztő kérésére írt szinopszisomat:

A kárpátaljai Ungváron élő író jelen összeállításába az ezredfordulót közvetlenül megelőző és követő években keletkezett tanulmányait, irodalomkritikai munkáit és írói jegyzeteit vette fel.

Az első ciklusban a magyar irodalom kárpátaljai helyzetével foglalkozik, legtöbbször a problémákra helyezve a hangsúlyt. Kritikusan szembenéz a kisebbségi irodalom létének vagy nemlétének általános kérdéseivel csakúgy, mint a saját régiójában tapasztalt negatív jelenségekkel. Tényekre alapozva vonja le vállaltan szubjektív, gyakran élesen fogalmazott következtetéseit, szemléletesen, nem egyszer képekbe ágyazottan mutatja be a visszás helyzeteket, ellentmondásokat. Szavain egyszerre érződik a kritikus hozzáállás, az ironikus megközelítés – és a féltő aggodalom.

A második ciklus napló formájában rögzített írói jegyzeteit, a gonzó újságírás területére tévedt cikkeit, kisesszéit, vallomásait, néhány valós és fiktív levelét, valamint aforizmáit tartalmazza. Érdekességük, hogy számos esetben az első ciklusba sorolt tanulmányok keletkezésének körülményeiről, hátterükről és fogadtatásukról is értesülhetünk ezekből a feljegyzésekből.

Az ezredforduló három évének (1999, 2000, 2001) krónikáját olvasva nemcsak Kárpátalja belső viszonyairól kaphatunk érzékletes képen, hanem a kor egészéről is. És ami legalább ennyire izgalmas: egy olyan független magyar értelmiségi gondolatvilágáról alakulhat ki pontosan körvonalazott képünk, aki a politikai palettáról hiányzó nemzeti liberalizmus eszméit vallja. Mindeközben megtudjuk azt is, mit hozott magával a félmúltból, miért tekinti felemásnak a jelent, és néha miért fél a jövőtől. (Félmúlt, féljelen, féljövő)

(Fő a szerénység!)


A könyv kiadása a kolozsvári szerkesztő bátor kiállása ellenére meghiúsult, Balla D. Károly ungvári kiadós kollégája (Intermix) fúrta meg a Kriterion igazgatójánál. | Könyv, szinopszis – BDK

Újraírom a Szembesülést

AZ ÚJRAALKOTÁS HÁROM INDÍTÉKA

bdk szembesülés
A három évvel később megjelent Szembesülés

Az első: egészen másfajta, a korábbitól alapjában eltérő konstrukció merült fel bennem.

Hosszú éveken át mindenáron úgy próbáltam megalkotni a hiányregényt, hogy a rá vonatkozó utalások és kommentárok százait hoztam létre, remélve, a másodlagos szövegek révén pontos kép alakulhat ki a hiányzóról. Felteszem, ez valamennyire sikerült is.

Egy reggelen azonban arra ébredtem (ez még tavaly történt), mennyivel izgalmasabb kísérlet lenne bemutatni azt, amiből hiányzik a regényem. Azaz: érzékelhetővé tenni azt a kort és azokat a viszonyokat, hőseimnek azon gondolatait és érzelmeit, amelyek környezik a regény.

Esszéregényt alkotni, amelyből explicite hiányzik, de amelyben implicite benne foglaltatik egy cselekményregény.

Kis tűnődés után egyfelől rájöttem, hogy elkészült szövegemben ennek a csirája megvan, csak ki kellene fejteni; másfelől pedig arra gondoltam: mi az akadálya annak, hogy ezt a kétféle megközelítést egymással átfedődve, vegyítve alkalmazzam? Sőt, akár úgy is, hogy előbbit az utóbbinak alárendelem…

El is készült a fejemben egy lehetséges akcióterv:

  1. A meglévő szövegeket nagyrészt átfogalmazom, kiegészítem, feldúsítom és újrarendezem úgy, hogy ugyan látszólag a kommentárok továbbra is a hiányzó regényre vonatkozzanak, valójában azonban (ahol ez lehetséges) jellemezzék, érzékeltessék – vagy egyenesen: ábrázolják – mind azt a társadalmi közeget, mind hőseimnek azt az életszakaszát, amelyből a regény hiányzik.
  2. A rendelkezésemre álló és részben átírt vagy akár teljesen új kommentárok közé olyan szövegeket ékelek, amelyek ugyan lazább közvetlen kapcsolatban állnak a hiányzó regénnyel, ám közvetve, áttételesen beágyazzák a hiányt a meglévőségbe.
  3. Míg eddig csak kívülről, a saját „írásbeliségemből” mutattam rá a regényre, addig most ezt az egyirányúságot – ahol ez lehetséges – feloldom, és szereplőimnek, első sorban természetesen Oresztésznek, ha nagyon korlátozott módon is, de alkalmat adok arra, hogy a nem létező cselekményregényből átlépjen a létező esszéregénybe.

A második indíték: a Forrás című kecskeméti folyóirat egyfajta hiány-lexikon létrehozására kérte fel szerzőit, közte engem is. Ennek során tetszés szerint írhattuk meg a magunk címszavait, és ezek egybeszerkesztve, ábécé-sorrendbe állítva ki is tették a tavalyi nyári dupla szám egészét. Magam az egyik legaktívabb résztvevőként talán félszáznyi hiánycímszót írtam, javukat el is küldtem a szerkesztőségnek, és ezek kevés kivétellel meg is jelentek. Miközben ezt a munkát – nagy örömmel és invencióval – végeztem, egyrészt elcsodálkoztam azon, hogy engem milyen régóta és mélyen mélységében érdekel a hiány mint olyan; másrészt észrevettem, hogy akarva-akaratlanul egyes címszavakat hiányregényemből emeltem ki, illetve magát a hiányregényt is címszóvá tettem; harmadrészt észre kellett vennem, hogy a regénnyel kapcsolatban nem álló címszavaim is valamilyen spirituális kommunikációt alakítottak ki éppen elfekvő szövegemmel, visszahatottak rá, szinte beavatkoztak szerkezetébe. Miért is ne, gondoltam. Alkossa a Szembesülés szerves részét az én privát hiány-lexikonom!

Ennek az indítéknak a nyomán is kialakítottam a feladatsort.

  1. Egyfelől engedem a híján-valósággal, a nem létezővel, a ninccsel kapcsolatos észrevételeimen külön címszavak formájában „kifogalmazódni” a regényből.
  2. Másfelől a regénytől függetlenül létrejött meghatározásokat engedem beleszervesülni a szövegtestbe.
  3. Mindeközben lehetővé teszem, hogy a hiánynak ez az új dimenziója részben újrastrukturálja a szöveget.

A harmadik indíték: szemléletem megváltozása. Meg kellett értenem, hogy miközben mindazt változatlanul hagyhatom, amit Oresztész a korabeli Argoszban saját észleleteként rögzít és saját szembesüléseként megél, illetve azt is, ahogyan ezt a nem létező regény szerzője a 80-as évek második feléből visszanézve interpretálja – aközben nem hagyhatom érintetlenül a 90-es években keletkezett másodlagos szövegeim azon részeit, amelyek az akkori eseményeket, szereplőim magatartását, az összefüggések rendszerét valamiféle történeti távlatba helyezve és akkori saját felfogásomat tükrözve értékelik.

Tennivalóim:

Olvass továbbÚjraírom a Szembesülést