A teremburáját!

Gyakran halljuk a nem túl hízelgő megállapítást: az emberi ostobaságnak nincsen határa. Én ilyenkor, magam is ember lévén, kicsit mindig megsértődöm, mert az a véleményem: az emberi gondolkodás páratlanul zseniális. Előfordul azonban, hogy ebben a hitemben megingok.

Történt, hogy valami egészen mást kerestem az Interneten, amikor egy érdekesnek látszó oldalra bukkantam. A cím: „Történeti és egyéb összefüggések / Egy készülőben lévő könyv, CD-ROM tartalmi összefoglalása.” Nosza, belekíváncsiskodtam. Első mondat (minden idézetet betűhíven közlök!): „Egy Ural környékén élő sámán megtanította Salavári Turát magyarul azzal a céllal, hogy az emberiség 70.000 évre visszamenő aranylemezeken rovásírással rögzített tudását Magyarországra hozza, és azt az elkövetkezendő vízöntő kor 2000 évének tudásörző népére átruházza.” No, egy ifjúsági tudományos-fantasztikus regény, gondoltam elsőre; ehhez képest lehetne kicsit tisztább a mondatszerkezet, hogy el tudjam dönteni, mi megy vissza 70.000 évre: az aranylemezek, a rovásírás vagy a tudás. Második mondat: „Ez az anyag a II. Világháború során került át Magyarországra és sok viszontagság után a magyar, palóc Paál Zoltánt képezték ki a tudás fogadására és ápolására.” Hm. Kik képezték ki? Következő mondatok: „Az ő munkásságából ismerjük azt az Arvisurának nevezett anyagot, amelynek történetisége a Szíriusz csillagképből jövő magasan fejlett lények és a földi emberiség kapcsolatára vezethető vissza. Az Arvisurát legelőször az u.n. Kaltes asszony bolygójáról, feltehetően a Szíriusz csillagkép 6. Amma nevű bolygójáról származó lény kezdte írni a Földön.” Na, ez már kezdett nem stimmelni nekem. Még a leggyengébb sci-fi író is tudja, hogy bolygója a csillagnak van, nem pedig a csillagképnek. Igaz, a Szíriusz nem is csillagkép…

Még pár mondat és a fejemhez kaptam: atyavilág! Ez nem regény, ezt valakik komolyan gondolják! Tudományként művelik, és mély meggyőződéssel hiszik! Induló oldalukon például azt idézik, Jézus anyja (!) hogyan vélekedett a magyarok országáról! (Ezt a blaszfémiát nem is merem idetűzni).

A belsőbb oldalakon aztán jön Atlantisz és jön a sumerológia, csak úgy szálldosnak az ősmagyar űrhajók: „Az Arvisura leírásai egybecsengenek az Erdélyben 1974-ben leszállt UFO legénysége által erdélyi magyar embereknek átadott aranylemezeken rögzített tudásanyaggal. Érdekes módon ezek az aranylemezek szintén a Szíriuszról származnak. […] Az aranylemezek egyik értelmezése szerint naprendszerünkben a Jupiternek 2 nappá való átalakításának folyamata is kirajzolódik. Erre utal az egyik lemezen rovásírással magyarul (!) írt üzenet is, mely azt üzeni, hogy ha a naprendszerünkben 2 nap lenne… [...] Ata-Isis a tórem rendszeren keresztül Ata-Isis, Sistórem, Numitórem, és így tovább egészen a legalsó szintig, a Teremburáig...”

Hű, a teremburáját! Miért is nem Kárpátalján szállt le az az UFÓ! Az aranylemezeken biztosan ott lenne a megoldás a vízumproblémánkra.

Ballantine
későbbi Arvisura-szakértő

Szabad-e szabadelvűnek lenni a Kárpátok alatt?

Megjelent: Népszabadság, 2003. augusztus 22. Eredetit lásd

A Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarok megnyilvánulásaiban a nemzeti elkötelezettség hangsúlyozása gyakran társul a liberális nézetek elutasításával. Nem feltétlenül Duray Miklós, Tőkés László vagy Kovács Miklós megszólalásaira gondolok, és nem is a mértékadó kisebbségi politikusok higgadt szavaira, akik igyekeznek elkerülni, hogy akár a jobb-, akár a baloldalnak túlságosan elkötelezzék magukat. Inkább a „kisemberekre”, akik a hír- és riportműsorokban bukkannak fel egy-egy mondat erejéig, vagy a helyi sajtóban mondanak véleményt. Ha ehhez a személyes beszélgetések tapasztalatát is hozzáteszem (és erre Kárpátalján élve bőven módom nyílik – de gyakran találkozom, illetve sűrűn levelezek más régióbeliekkel is), akkor már-már egyértelműen kimondhatom: ha a határon túli magyaroknak szavazati joguk lett volna a 2002-es magyarországi választásokon, akkor az igen szoros verseny alighanem másként dőlt volna el.

(A jobboldal képviselő is tudják, hogy Erdélyben vagy Kárpátalján népszerűbbek, mint odahaza. Erre bőven rájátszottak a választások idején, s prominens képviselőik gyakori határon túli látogatásaiból, szerepléseiből csakúgy, mint a kedvezménytörvény és újabban a kettős állampolgárság ügyében keltett hűhóból kitűnik, hogy most is bazíroznak erre.)

Eltűnődtem, mi állhat ennek a jelenségnek a hátterében.

Egyik oka nyilván az lehet, hogy a magyar jobboldal önmagát nemzetinek és polgárinak nevezve mindkét fogalmat kisajátította, és szembeállította a szocialistával és a liberálissal. És ez a szembeállítás nem egyszerűen különbözőséget jelentett, hanem antinómiát. Azt, hogy ezek a fogalmak kizárják egymást. Sőt. A jobboldal által elterjesztett szóhasználatban, ami liberális, nemcsak különbözik a nemzetitől, nemcsak kizárja a nemzetit, hanem egyszerűen nemzetellenes. A magyarországi lakosság ezt a beállítást, talán azért, mert számára magyarsága természetes, kevésbé fogadta el, mint a határon túli magyarság, amelynek ez legfájóbb pontját érinti. Kisebbségi helyzetben a nemzeti lét ingatag formáció, és bármi, ami veszélyeztetni látszik: elutasítandó akár annak tüzetes vizsgálata nélkül, hogy a veszély tényleges vagy csak látszólagos.

A liberális politikai gondolkodásnak ez az elutasítása azért is érdekes, mert formális logikával éppen az ellenkezőjét lehetne jósolni. Miért is?

Például azért, mert a kárpátaljai magyarság:
1. hosszú évtizedeken át élt keményebb vagy lágyabb politikai diktatúrában, és semmi sem volt, amire jobban áhítozott volna, mint a teljes szabadságra;
2. saját bőrén tapasztalta (és részben tapasztalja ma is) a negatív diszkrimináció minden hátrányát és megalázó voltát, azt, hogy nemzetisége, anyanyelve, vallása miatt meghurcolhatják, megkülönböztethetik, alkalmasint kigúnyolják, szóvá teszik másságát;
3. tisztában van azzal, hogy a nemzeti kibontakozásnak egyik legfőbb akadálya a hatalmi sovinizmus és a többségi nemzet részéről megnyilvánuló nacionalizmus.

Nos, ha nyilvánvaló, hogy a liberalizmus mindhárom esetben „esküdt ellensége” mindannak, ami a magyarság megmaradására nézve veszélyeztető tényezőnek minősül, akkor miért nem szimpatizál a kárpátaljai magyarok többsége a szabadelvűséggel?

Először: A kisebbségben élők többsége, anélkül, hogy ez tudatosulna, egyfajta ellentmondásként, szerepkettősségként, kis túlzással szólva: tudathasadásként éli meg saját kisebbségi mivoltát. Úgy találom, a kárpátaljai magyar ember egyrészt szeretne – teljes joggal – egyenlő lenni a vele együtt élőkkel, másfelől szeretne egyenrangú lenni és azonos jogokat élvezni a magyarországi magyarokkal is – ez már okoz problémákat –, de azután harmadrészt: a kárpátaljai magyar ember nemcsak másnak, hanem különbnek is tartja magát! Saját hagyományait, nyelvét szebbnek, vallását igazabbnak, nemzeti történelmét dicsőbbnek, kultúráját gazdagabbnak, öntudatát nemesebbnek tartja, mint a vele együtt élő nem magyar embertársaiét. (Ez voltaképp érthető és bizonyos határokig el is fogadható emberi magatartás, bár túlzó megnyilvánulásai már nyilvánvalóan nem a „nemzeti büszkeség”, hanem a nacionalizmus kategóriájába tartoznak.) És számtalanszor találkoztam azzal a nézettel is, hogy mi vagyunk az igazi magyarok, nem pedig a magyarországiak vagy pláne a nyugati emigránsok. Kárpátalján magyarnak lenni: az valami, az érték, az hősiesség; Magyarországon vagy Nyugaton nem nagy művészet. Mindez nyilvánvalóan nem fér el egy kalapban, nem lehet egyszerre egyenlőnek és különbnek is lenni.

Az ilyen alapállás persze ellenkezik a liberális eszményekkel (szerintem a józan ésszel is), és leginkább az ellentmondásokon átlépő kisebbségi gőg és sértődöttség oldhatja fel a túlfűtött és túlhangsúlyozott nemzeti kivagyiság keretében.

Másodszor: A fent említett körülmények következtében az a látszat alakult ki, mintha a szabadelvű gondolkodás – megengedő jellege miatt – a „nemzetietlenség” melegágya lenne. Mintha szabad utat engedne a nemzeti jelleg ellenében ható erőknek azzal, hogy, bár nem gátolja, de nem is írja elő a nemzeti attitűdöt. Addig a felismerésig, hogy az identitást erősítő erőknek ugyanilyen zöld utat nyit, kevesen jutnak el. Holott – a nemzetinek sokkal inkább, semmint liberálisnak mondható – Illyés Gyula közismert megállapítása szerint a magyarság vállalás kérdése, és a liberalizmus éppen ennek a vállalásnak a szabadságát hangsúlyozza. Ez a felfogás azonban valamiért idegen a kárpátaljai magyarok többségétől. Valamiért úgy gondolják, hogy az ő vállalásuk helyes, a másoké helytelen, és „haragszanak” a liberalizmusra, amiért a kollektív kötelességteljesítés helyett az egyén szabad döntésének szférájába utalja az identitás megválasztását.

Harmadszor: Ahogy Magyarországon a nemzeti jelleget magának vindikáló jobboldal nemzetellenesnek, idegenszívűnek, szélsőséges esetben hazaárulónak bélyegzi a közélet azon képviselőit, akik nem az ő elképzeléseik szerint gondolkodnak és cselekszenek, aszerint Kárpátalján is akadnak, akik maguk szeretnék eldönteni, ki magyar és ki nem, mégpedig kizárólag politikai besorolhatóságuk alapján. Nos, aki ilyen szelekcióra vetemedik vagy akár csak nevét, tagságát, szimpátiáját adja hozzá, az nyilván úgy fél a liberális eszméktől, mint ördög a tömjénfüsttől.

Egy korábbi írásomban (Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb, Kárpáti Igaz Szó, május 30. [lásd]) azt boncolgattam, hogy szerintem a kárpátaljai magyarságot szellemi élcsapata olyan nyomvonalon vezeti, amely egyre válságosabb helyzetbe visz. Kifejtettem, hogy a kárpátaljai magyarság inkább meglovagolja azokat a tendenciákat, amelyeknek ellen kellene állnia, s ezzel önmaga ellen dolgozik. Azt hiszem, ilyen önmaga ellen fordulásnak fogható fel a szabadelvű gondolkodás elutasítása és annak a téveszmének az elfogadása is, hogy kisebbségi helyzetben a liberális elveknek nincsen létjogosultságuk. Holott a liberalizmus olyan eszmerendszer, amely a legáltalánosabb emberi értékekre, így a szabadságeszményre alapozódóan megenged mindenfajta gondolkodást és törekvést, s éppenséggel nem ezek elfojtására törekszik, hanem arra, hogy mindegyikük kibontakozhasson, mégpedig a legtágabb keretek között, amelyek még nem sértik mások törekvéseit. Az effajta felfogás elterjedése a határon túli magyarság megmaradásának nem gátja, hanem elősegítője lehetne.

Megjelent: Kárpáti Igaz Szó, 2003. aug. 21.

A vendégeket megeszik, ugye?

Életem nagy mulasztásának tartom, hogy nem gyűjtöttem össze a legrosszabb mondatokat, amelyekkel találkoztam. Ha ezek most meglennének, azt hiszem, egyedülálló elemzést lehetne készíteni arról, milyen félrefogalmazásokra, esetlenségekre, képtelennél képtelenebb szófűzésekre képesek időnként akár a jó nevű írók is.

Babits azt írta, minden rossz mondat olyan törött ablak, amely mögött egy rossz gondolat látható. Súlyos esetekben ez nyilván így igaz, de gyakran előfordul az is, hogy pontosan érthető, mi volt a (jó) gondolat, ám amikorra mondat lett belőle, eltorzult, félresiklott. Okai közt keresgélve én a "fogalmazásképtelenség"-nél többször találkoztam figyelmetlenséggel, felületességgel, "jó lesz így is" hozzáállással.

Betege vagyok a rossz mondatoknak, feldühítenek a hibás visszautalások, eltévesztett egyeztetések, képzavarok. Talán ezért is nem gyűjtöttem össze őket. Néhány azért így is belém ragadt, mint bogáncs a puli szőrébe. Olyikon bosszankodás helyett még nevetni is tudtam.

Egy remélhetőleg soha meg nem jelenő regényből: "A városi zaj tompán hallatszott az emeletre, amely a bank épületében elhelyezett irodájában Mikola József záró munkanapját ellenőrizte át computerén." Ugye tetszik érteni! Egy, sajnos megjelent, másik regényből: "Három kutyáját, amelynek három ólja mértani pontossággal komorlott a hombár előtt, egymás után rugdosta a csizmájával vacokra". Tessék mondani, hogy kell mértani pontossággal komorlani? Egy hírlevélből: "emléktábla megkoszorúzása az egykori megye háza falán, ahol a ... kiadó szerkesztősége van" – "ahol"? Falra mászott a szerkesztőség? Egy felhívásból: "Föl kell készíteni a kárpátaljai magyarságot a 2003 szeptemberében történő vízum bevezetésére Magyarország és Ukrajna között." Nem is tudtam, hogy a vízum, az történik, és hogy a felkészítés majd a két ország között zajlik!

Végül: felirat egy budapesti presszóban: "Ülőfogyasztás csak a felszolgáló által". Ahogy én értem: az ülő vendégeket csak a felszolgáló eheti meg.

Ballantine

Glosszám az ÉSben:

Júliusi anyagok:

A megkongatott nemzetstratégia

Megjelent (lásd): Népszabadság, 2003. júl. 29

Múzsák és mázsák

Oldalam a Kárpáti Igaz Szó HOLNAP c. mellékletében

keresőoptimalizálás

weboldal optimalizálás - google előresorolás | linkelhelyezéshez pr-cik megjelentetés