2001. jan.-máj.
(kronológia alulról felfelé)

Áprilisban részt vettünk a
Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

A magam részéről ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik közreműködőkként vagy résztvevőkként megtisztelték rendezvényeinket jelenlétükkel, illetve ellátogattak standunkra a Könyvfesztiválon.

Balla D. Károly

   A kiadói műhelyek legrangosabb magyarországi szakmai seregszemléjén a Budapest Kongresszusi Központban standunkon április 26-30 között igyekeztünk bemutatni a kárpátaljai (vonatkozású) magyar könyvkínálat széles palettáját. Az érdeklődők megismerhették továbbá folyóiratainkat, almanachjainkat és több összefoglaló gyűjteményes kiadványt.
   Április 27-én került sor Balla D. Károly Kisebbségi áramszünet a schengeni fal tövében c. új könyvének premierjére. A kötetet Tóth István, a HTMH főosztályvezetője mutatta be, ennek során az elismerő szavak mellett nyomatékkal kétségbe vonta a közreadott esszékben szereplő vélemények és állítások érvényességét. (Előadásának szövege) A kötetet megjelentető Magyar Napló Kiadó részéről Oláh János szólt a műhelyük gondozása alatt álló könyvsorozatról. Rövid reagálásában a szerző megköszönte az előadók közreműködését és hangot adott annak a véleményének, hogy az irásaiban felvázolt problémák - szerinte - létezőek. Ezek után dedikálásra került sor.
   A Fesztivál idején résztvételünkkel számos más rendezvényre is sor került, szakmai megbeszéléséket folytattunk, találkoztunk partnereinkkel, szerzőinkkel, barátainkal. A három és fél nap alatt becslésünk szerint nagyjából háromszáz érdeklődő és legalább száz vásárló figyelmét keltette fel a Pánsíp-UngBereg standja.

Az Élet és Irodalom május 10-i száma Penckófer János Fite c. versét közölte.

Április 24-én Ungváron megnyílt a modern irányzatokat követő fiatal képzőművészek ART-IMFORM csoportjának (Tarasz Tabaka, ifj. Habda László, Bulecza Gábor és mások) kiállítása. A kiállított műtárgyak között nagy örömmel fedeztük fel Bagu László néhány versének kéziratát.

Az Élet és Irodalom március 9-i száma Bagu László Kepler vasalója c. versét közölte.

Megjelent a Véletlen Balett ukrán száma

Megjelent Balla László kortörténeti regényfolyamának 6. darabja A lét határán címen, valamint Szobor a főtéren c. novelláskötete.

2001. januárjában megjelent UngBereg 2001 c. almanachunk.

2001. január első hetétől felkerült a Világhálóra a Kárpáti Igaz Szó: hhrf.org/karpatiigazszo

ONLINE HETILAP KÁRPÁTALJÁN:
http://www.karpatok.ua/hetilap

Internetes irodalmi periodikát indított Szűgyi Zoltán Szabad Formák címmel. Elérhetőség: http://www.edition.hu


A vajdasági Zentán élő Beszédes István szerkesztette zEtna c. internetes irodalmi folyóirat 2001. január 18-i frissítésében örömmel fedeztük fel, hogy a webmagazin Vendége ezúttal a netPánsíp. Idősebb világhálós testvérünk részletes mustrát közöl összeállításunkból, így Bagu László, Cséka György, Lengyel Tamás, Pócs István verseit, Kovács Imre Attila tanulmányát és más anyagokat.

A békéscsabai Bárka c. folyóirat legújabb száma (2001/2) Penckófer János Műtőmozi c. írásából közölt részleteket. A lap két legutóbbi számának is volt kárpátaljai szerzője: 2000/6: Berniczky Éva novellája, Balla D. Károly versei; 2001/1: Bagu lászló versei.

A 2000 c. folyóirat idei februári száma Balla D. Károly Vendéglő a dilis Palikához, az Ezredvég március-áprilisi száma Vigasztalanul, a Mozgó Világ májusi száma pedig Az álomszarvas c. novelláját közölte.

Április 26-án a
Márton Áron Szakkolégium
könyvtárának a szervezésében az intézet Galériáján került sor UngBereg 2001 c. almanachunk bemutatójára. Nagy Andrea könyvtárvezető bemutató szavai után Balla D. Károly és Berniczky Éva a Pánsíp folyóiratról, az UngBereg almanachsorozatról és a netPánsíp digitális iratfolyamról beszéltek, felvázolva a szerkesztés egyes sajátságait. Régebbi, újabb és állandó szerzőink közül Bagu László, Konczek József, Pócs István és Szitányi György olvasott fel írásaiból, illetve szólt munkájáról, alkotói elveiről.

A Pánsíp Irodalmi Szalon
április 28-án tartotta rendkívüli (kihelyezett) összejövetelét a budapesti Márkus vendéglőben. A résztvevők kötetlen társalgás keretében váltottak szót a legújabb irodalmi kiadványokról, az internetes megjelenés lehetőségeiről, kicserélték a Könyvfesztivál és a kapcsolódó rendezvények főbb tapasztalatait.

A Pánsíp Irodalmi Szalon
2001. március 31-én tartott ungvári összejövetelén vendégünk volt:

szerkesztősége Kacsur Gusztáv főszerkesztő vezetésével, továbbá Géczi Tihamér iskolaigazgató, akivel a Beregi Költészeti Napok rendezvényéről és a tanintézet nemzetközi sportsikereiről beszélgettünk. Ugyanekkor tmutattuk be UngBereg 2001 c. almanachunkat.

Március 16-án töltötte be Vári Fábián László 50. életévét. Ezúton köszöntöm költőtársamat a vele készült interjú és verse közlésével.

 

 A Pánsíp Irodalmi Szalon 2001. január 27-én tartotta januári összejövetél a Pánsíp ungvári szerkesztőségében. Szűk körű baráti fogadás keretében itt és ekkor került sor az UngBereg Alapítvány által alapított KÁRMIN-díj és a Váradi-Sternberg János Díj átadására.

   KÁRMIN-díjban prózaírói és irodalomkritikusi tevékenysége elismeréséül Penckófer János részesült. (Laudáció: Nagy Zoltán Mihály.) A Váradi-Sternberg János Díjat ezúttal Vári Fábián László és Varga Béla vehette át, előbbi a ruszin népballadák avatott műfordítójaként, utóbbi tudósítói munkájáért, a magyarországi hírközlés tárgyilagos tájékoztatásáért. (A Laudációkat Tóth István és Beregszászi Anikó tartotta.) A 15-15 ezer Ft pénzjutalommal járó díjakat az UngBereg Alapítvány kurátorai, Balla D. Károly és Csernicskó István adta át.
    Az eseményről hírt adott a Kárpáti Igaz Szó, a Kárpátalja és a BeregInfo pedig fényképes beszámolóban ismertette rendezvényünket. Az utóbbi a kétszeres KÁRMIN-díjas Penckófer Jánossal egészoldalas interjút is közölt.

A BeregInfo fotóin:
Tóth Isván Penckófer Jánosnak, Balla D. Károly Varga Bélának gratulál.