Berniczky
Éva A porzó konzul c. novellája az Élet és Irodalom 2001. október 19-i
számában jelent meg.
Vidnyánszky
Attila rendezésében mutatta be a pesti Magyar Színház Shakespeare:Téli
rege c. drabját.
Vári
Fábián László egy 1956-ban szovjet egyenruhában harcolt nyugdíjas magyar
tornatanárral készített interjút. Megjelent a Magyar Napló 2001/okt.-nov.-dec.-i
számában "Sokszor álmodom ma is, hogy üldöznek..." címmel.
Balla
D. Károly HALÁLOS CSÓK c. esszéjét az Aradon megjelenő Irodalmi
Jelen közölte.
A
Bárka c. békéscsabai kéthavi folyóirat
2001/6. száma Berniczky Éva Mossa
nagy fehér kezét c. novelláját és Lengyel
Tamás feneketlen játszótér
és még több rozsdaember c. verseit
közölte. Dupka György átfogó helyzetjelentése
A magyar közművelődés problémái Kárpátalján
címmel a Nyelvük és Kultúránk c. folyóirat
2001/4. számában jelent meg, ugyanitt látott napvilágot Csernicskó
István tanulmánya: A nyelvek helyzetére
vonatkozó dokumentumok Ukrajnában.
Koltai
Tamás írása az Élet és Irodalomban egy friss Vidnyánszky-rendezésről
Vári Fábián László Veronkai románc és Orromból a szél
c. versét közli a Forrás 2001. novemberi száma.
Új könyv Kárpátaljáról: Ungvári Kiss Erzsébet: Lépések
'90.
Berniczky Éva Viváriumba zárva c.
novelláját közölte a zEtna c. webmagazin és az Üzenet c. folyóirat.
Október
13-án a budapesti Új Szinházban Vidnyánszky Attila rendezésében
mutatták be Georges Feydeau BOLHA A FÜLBE c. bohozatát. Gratulálunk az
újabb szakmai sikerhez a beregszászi színház rendezőjének és a darabban
szereplő Trill Zsoltnak egyaránt.
A Bagu László kötetéről írott Vass
Tibor-kritika megjelent az Új Könyvpiac októberi számában.
A Kárpátaljai
Magyar Kulturális Szövetség adta ki Vári Fábián László új kötetét
Világtalan csillag címmel, amelyben régi és újabb versei, valamint műfordításai
láttak napvilágot.
A Parnasszus
című költészeti folyóirat 2001. évi őszi számában Többek között Bagu László
mohikán nyár és sétamodul,
Lengyel Tamás arachnofobia és lassan
szárad, Vass Tibor Körgyűrű, Jónás
Péter Megmagyarázni a hajnalokat és Balla
D. Károly Mobil c. versét közölte |
Kalász Márton
lett a Magyar Írószövetség új elnöke; a pénteki választmányi ülésen a
jelen lévő 50 választmányi tagból 48-an szavaztak rá. A szövetség új elnökségének
összetététele: Kalász Márton, Szilágyi István, Mezey Katalin, Szakonyi
Károly, Kiss Gy. Csaba, Szörényi László, Kolozsvári Papp László, Pomogáts
Béla és Vasy Géza.
A
Pánsíp-UngBereg kiadói műhely meghívást kapott a 2002-es Budapesti Nemzetközi
Könyvfesztiválra. A résztvétel lehetőségét Balla D. Károly átengedte Penckófer
Jánosnak, a beregszászi Mandátum Kiadó vezetőjének - aki azonban, mint
levélben közölte, nem kíván élni a lehetőséggel. Lehetséges, hogy jövőre
nem lesz kárpátaljai stand a Kongresszusi Központban?
A Magyar Írőszövetség november 24-i
Közgyűlésén felmentette a Választmányt, az Elnökséget és az Elnököt, egyben
megválasztotta a 71 tagú új Választmányt. Ennek tagjai között két kárpátaljai
író - Balla D. Károly és Vári Fábián László - szerepel. Az új összetételű
választmány december 14-én ül össze és választ új elnököt a leköszönő
Pomogáts Béla helyére.
A Kárpát-Alpok Alapítvány rendezésében „Közösség
és szórvány”címmel konferenciára került sor Nagydobronyban
október 26-27-én.
•
Vári Fábián Lászlónak
ítélték oda ebben az esztendőben - Kanyar József és Lezsák Sándor mellett
- a Bethlen Gábor díjat. Szívből gratulálunk!
•
Október
8-12-e között került sor A HATÁRON TÚLI MAGYAR IRODALOM
HETE SZÉKESFEHÉRVÁRON ÉS FEJÉR MEGYÉBEN c. rendezvénysorozatra,
amelyen többek között felszólalt Vári Fábián László (képünkön) és S. Benedek
András. Balla D. Károly Hagyomány vagy klisé? címmel tartott előadást.
Az előadásokat követően irodalmi estre került sor, amelyen
- többek között - András
Sándor (képünkön Szakolczay Lajos irodalomtörténész társaságában), Berniczky
Éva (lenti fotónkon a vacsoránál Arató Antallal, a rendezvény fő szervezőjével),
Hizsnyai Zoltán, Kántor Lajos, Spielmann Sebestyén Mihály (fent, Vári
Fábián László mellett), Szilágyi István, Tari István, Vári Fábián László
és Balla D. Károly olvasott fel írásaiból.
|