2002. május
(kronológia alulról felfelé)

Egy szerkesztőtárs megkeresése: negyedévi irodalmi-kulturális kiadvány megjelentetését tervezi, megpályázott, megítélt és már rendelkezésére álló szép kerek összegből. Anyaszerkesztősége keretében próbálta "eladni" a dolgot, mint a lap negyedévi mellékletét, de főszerkesztője kereken elutasította, holott nem terhelte volna a költségvetésüket, sőt. Végül egy hetilapnál talált befogadóra (lehet találgatni, melyik a kettő közül...), annak mellékleteként lát majd napvilágot.
Írást kért tőlem, szerkesztői segítséget, és felajánlotta, legyek a szerkesztőbizottság elnöke. Első kettőre igent, harmadikra nemet mondtam. Két korábbi írásom gondolatmenetét ötvözve és továbbgörgetve már meg is írtam az induló számba anyagomat Címkézett irodalom címen. Éva novellát adott, és én még felajánlottam Bagu Lászlóval a virtuális szalon keretében készített kollektív interjunk szerkesztett szövegét; továbbá válogattam néhányat a mostanában megjelent kárpátaljai vonatkozású magyarországi publikációkból, írtam pár felkérést potenciális szerzőnek.
Nincs még neve a gyereknek, küldtem pár címötletet is. Hát meglátjuk!
Közben érkeznek a hírek, hogy egy másik csapat irodalmi lapja is készülget... Megismételjük, ami korábban fennállt a Hatodik Síp és Pánsíp egyidejűségekor: lesznek lapok, épp csak a megtöltésükhöz szükséges nívós írások fognak hiányozni... De nem akarom a vészmadarat játszani: előbb lássuk!
Megjelent Nagy Zoltán Mihály új regénye és Horváth Sándor "válogatott" prózakötete.
Megérkezett a Forrás korrektúrája: összevont nyári számukban Hiány-lexikont jelentetnek meg, én is "bedogoztam" pár tucatnyi címszó erejéig. Párat most ide tűzök:

     Cenzúra Az irodalmi művek értékét megnövelő speciális erő. Megfigyelésem szerint a lágy diktatúra idején Kárpátalján született költemények sokaságát a cenzurális körülmények emelték fontos, jelentős alkotássá. Ma ugyanezek a versek - felhajtó erő hiányában - sután vergődnek a porban.
     Ceruza Apámnak már soha nem lesznek olyan grafitceruzái! --- Anyám bátyámat egyedül nevelő özvegyként nem vette komolyan pattanásos arcú fiatal kollégája közeledését. Hogy valami ürügyet találjon a szóba elegyedésre, apám minden nap vett egy különlegesen jó minőségű ceruzát a képzőművészek számára fenntartott üzletben, és ezzel somfordált oda anyám íróasztalához: "Babika, nézze, milyen kiváló puhaceruzát vettem, próbálja csak ki!" Kipróbálta, húzott vele pár vonalat, leírt egy szót, aztán visszaadta azzal, hogy valóban remek portéka. Másnap "Babika nézze, milyen kitűnő keményceruzám van…" Sorra kerültek a félpuha, félkemény, két, három és több M-es minőségek, anyám egyre kelletlenebbül vette kézbe őket, aztán, amikor talán már a tizedik írószerszámot kellett volna megcsodálnia, a felé nyújtott irónt a nyitott ablakon át kihajította a papkertbe. Apám kicsit megsértődött, de megértette, hogy újítani kell udvarlási módszerén. Ekkorra fiókja már tele volt jobbnál jobb ceruzákkal, amelyeket, miután elhasználódtak, már csak ímmel-ámmal pótolt. Azóta se volt ceruzából ilyen gazdag készlete. [BDK]
     Cezúra A korrektorok szótárából hiányzó szó. Ha egy szövegben a szerző ezt a kifejezést használja, biztos lehet benne, hogy a korrektorok cenzúrára vagy ceruzára javítják, és nyomtatásban így fog megjelenni.
Fekete lyuk A hiány legköltőibb attribútuma. A fekete lyuk olyan tér és olyan idő, amelyben nincs tér és nincs idő; az a valami, ami lényegét tekintve semmi. Az önmagába visszasemmisült önmaga. A fekete lyukban a Minden nincs és a Nincs van.
     Magyarságtudat Mintha egyre inkább hiányoznának egészséges megnyilvánulásai. Olybá hat, mintha a melldöngető önteltség és az ajkbiggyesztő-vállrándító negáció között semmi sem lenne. Mintha magyarságunkat csak üvöltve túlhangsúlyozni vagy fitymálva lekicsinyellni lenne lehetséges és nem kínálkozna mód arra, hogy "csak úgy" megéljük. Vajon hogyan szakadt pólusokra magyarságtudatunk, ki hitette el velünk először, hogy büszkének kellene lennünk arra, ami született adottságunk - és ki hitette el, hogy szégyellnünk kellene? Nem végletesen abszurd dolog-e, hogy magyarok vitatják egymás magyarságát, és nem tragikus-e, hogy ebben a viszálykodásban néha már azt érezzük: jobb lenne nem lenni magyarnak?

Néhány szócikkemet - beleegyezésemmel - kihagyta a szerkesztőség. Például ezt:

     Globalizáció Ismert, sejtett, félt veszélyei mellett egyedülálló előnyét, semmi mással össze nem mérhető hozadékát abban látom, hogy a szabad választás lehetőségét adja meg mindenkinek: kíván-e abban a vallási, kulturális, nyelvi, etnikai, szokásbéli entitásban megmaradni, amelybe beleszületett, avagy másikat, számára kedvesebbet, vonzóbbat, alkatának, ízlésének megfelelőbbet választ magának, netán egyikből ezt, másikból azt, harmadikból amazt kiemelve alakítja ki a maga identitását. Az ilyen választási lehetőség hiánya talán elősegítheti a kollektív tudat megtartását, de nem szolgálja a személyes tudat szabadságát. Az éhes ember szabadsága ugyanis nem annyiban áll, hogy jóllakhat, hanem abban, hogy a lehető leggazdagabb étlapról választhat ízlésének és pillanatnyi hangulatának legmegfelelőbbet a jóllakáshoz. Aki a sertéspörköltet szereti, az amúgy sem fog helyette homárt rendelni, aki viszont éppen homárt enne, annak semmilyen "hovatartozás" se írhassa elő a kötelező pörköltet.
Megvannak júniusi dedikálásom időpontjai: 7-én 14 órától a Liszt Ferenc téren, 16-től a Vörösmartyn ücsörgom a Pro Pannonia Kiadó standjánál.
Nagy felhajtás az új Esterházy-könyv körül... Valaki azt írta, akár tényen, akár fikción alapszik (mármint akár igaz, akár kitaláció, hogy EP apja 22 éven át spicli volt), a dolog mindenképpen rettenetes, beleértve azt is, hogy az író mindezt megírja. Így is, úgy is méltetlan, beteges dolog. Én azt gondolom, ha a Javított kiadás eléggé jó, akkor ez felmenti Esterházyt akár a "családi szennyes kiteregetésének", akár a papa bemocskolásának a vádja alól. Sokan óriási morális tettnek tekintik (olvasom pl. a Teraszon), és akad, aki szabályosan "el van ájulva" a műtől.
Bárhogy is: EP körül megint itt a szenzáció, kiadó és szerző nagyot kaszálhat, kígyózik majd a sor a Vörösmartyn... Minden bizonnyal én is el fogom olvasni.
Személyes pech, hogy egy évek óda dédelgetett regényötletem, amelyből már részletek is jelentek meg (A Dosszié; Önmagad cenzora), mostantól megírhatatlanná vált... Az elveszett írói élményt az olvasói minden bizonnyal pótolni fogja.
Kis Balett-buli a PIMben május 22. Bagu nem jött el, Lengyel jókat mondott, Cséka jókat olvasott. Debreceni mint levezető balfékeskedett és szerepzavarban volt. Hol engem exponált túl, mint „emlékezőt", hol meg ő emlékezett. Fontosak az előzmények, de a dolognak mégis a Balettről kellett volna jobban szólnia, nem a 70-es, 80-as évekről. No, azért csak kiderült ez-az arról a lapról is, amelynek bemutatására összejöttünk.
Pál Kata összefoglalóját a Teraszon és a helyszínen készített fotónkat lásd!
Apró "privát" kaland a találkozó után: odajött hozzám egy nagyon kedves ifjú hölgy és bemutatkozott. Régi levelezőpartnerem, akinek a létezését egy ideig kétségbe vontam...
Történt, hogy verseket küldött nekem, és ezek olyanok voltak, mintha egy profi költő szándékosan elrontotta volna őket. Sok más körülmény is arra mutatott, hogy valaki tréfát űz velem, alighanem az Élted volt regényé-t is olvasta, onnan vette az ötletet. Cs.Gy.-re gyanakodtam. De aztán "lekádereztem" a verselő diáklányt és kicsit csalódtam, hogy nem egy intellektuális játékra hívott ki valaki, hanem valóban "középrossz" verseket írt és küldött...
Beválasztottak az Írószövetség Költészeti Szakosztályának 7 tagú vezetőségébe. Elnök Czigány György, titkár Turczi István.
  Megtartottuk májusi Szalon-összejövetelünket, kellemes este volt. Szabolcs nagyon szép előadást tartott. Bár küldtem nekik meghívót, sem NZM, sem VFL nem jött el.
Úgy látom, ezzel a Magyar Nemzet-béli közléssel jó kis kavarodást okoztam mindkét táborban. Ott sokallják, itt keveslik. De mindkét oldalon fanyalognak. Egyik oldal: no de hogy pont ez a Balladé...? Másik oldal: no de hogy pont a Nemzetben...? Voltaképp engem is zavar ez a zavar. Viszont nem zörög a zavar, ha nem fújja a szél.
Egy hónap késéssel mégis megjelent Az Ung Ungvárnál című cikkem a Magyar Nemzetben. Lásd Sajnos azt nem tüntették fel (bár kértem), hogy eredetileg egy hónappal ezelőtt kellett volna megjelennie. A két választási forduló között ennek nagyobb jelentősége lett volna. De azért így is örülök. Még akkor is, ha a Kovács Miklóssal készített interjú nyilvánvalóan ellensúlyként múködik. Hogy vajon túlsúlyként is, azt nem tudom.
Az előzményeket az április hírekben.
Barátaim, fellélegezhetünk. Többé már nem az ördöggel cimborálunk. II. János Pál pápa megáldotta az Internetet.
Pokorni most már naponta elmondja valahol, hogy a parlamenti matematika ütötte ki a kezükből a kormányrudat. Ez olyan, mintha a megesett lány azt állítaná, hogy az ivarbiológia csinált neki gyereket.
Kedd estétől csütörtök reggelig: az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Akadémiai napjainak vendégei voltunk Erdőbényén. Vegyes színvonalú előadások és kerekasztal-beszélgetések. Rengeteg jó barát és kedves ismerős.
Érkezésünkkor kisebb kavarodás: végül hatunkat szállásolnak el egy háromszobás apartmanban: minket Évával középütt helyeznek el, 4 férfi járt rajtunk keresztül az egyetlen vizesblokkba...
A Szabegyetemet mindig is ambivalens módon ítéltem meg: rendkívül szimpatikus volt és maradt számomra az a szabadelvű értékorientáltság, amelyet az "alapító atyák" képviseltek/nek, és amelyhez a mai tagságnak jelentős része társítható. Az utóbbi években azonban, számomra kevésbé vonzó módon, ebben az alapvetően nyugati és világi magyar szervezetben más irányzatok is megerősödtek: túl hangsúlyos lett (úgy érzem) az egyházi irányvonal és a kelleténél nagyobb szerepet kapott a túlfűtött nemzeti hevület. Ez, megfigyelésem szerint, részben a magyarországi belpolitika hatására és az ebben érdekelt tagtársak révén érvényesült, részben pedig az ún. határon túli (kárpát-medencei) magyarok "betagozódásával". E kettősség meglehetős feszültségekhez vezetett. Kívülről is látszik (de a nyilvános vitákban is megmutatkozik), hogy sok mindenben már-már áthidalhatatlan ellenmondás feszül a két tábor között. Az egyik tagjai magyarságukat sokkal szabadabban kezelik, a protestantizmust pedig inkább kulturális (és nem vallási) vonatkozásban értelmezik, és mindezeket nem valami vagy valakik ellen kívánják gyakorolni, hanem a maguk igényei szerint, míg a másik táborba tartozók nemzetiségüket, vallásukat, anyanyelvüket, identitásukat védekező mechanizmusként működtetik és görcsösen megóvásukra, megtartásukra törekszenek.
A mostani tanácskozás (nem túl szerencsés) címe ez volt: "Nyelvében él-e a nemzet?", és az erről való vélekedés ugyancsak megosztotta a résztvevőket. Érdekes volt tapasztalnom például, hogy abban a kerekasztal-beszélgetésben, amelyen egy amerikai magyar orvosprofesszor, egy magyar felesége kedvéért annak anyanyelvét jól elsajátító német mérnök-vállalkozó és egy tősgyökeres kárpátaljai "hivatásos magyar" vett részt, mennyire különbözött a nyilatkozók véleménye nyelv és nemzet kölcsönhatásáról. Miközben beláttam, a kárpátaljai magyar intézményi vezető nemigen mondhatna mást, mint amitt mondott, aközben a magam gondolatai és elképzelései sokkal inkább a két nyugati vélekedéséhez álltak közelebb. Ezt aztán magánbeszélgetésben az amerikai orvosprofesszorral, Kovalszki Péterrel meg is beszélhettük (egy szobában laktunk, és többször egy asztalnál étkeztünk). Ami pedig meglepő volt számomra és megcirógatta hiúságomat: Péter elég jól ismerte véleményemet a státustörvényről, olvasta ezt érintő írásaimat – ezen felül rendszeresen látogatja honlapomat.
Végre találtam egy szolgáltatót, amelyik révén testreszabott és jól működő fórumot indíthattam az UngParty számára. Lásd itt. Már született is néhány bejegyzés.
Ajjaj, alighogy leírom: újabb igazoló adalék. Ismét egy időjárásjelentő vers Vári Fábiántól, ezúttal a Hitelben. Évszak-szimbolika, sorsverés, pusztulás, és ahogy szokott: a kötelező istenhez-fordulás. Pontosan úgy, ahogy a Klisé vagy hagymányban és a mostani kritikámban (lásd alább) szóvá tettem...
Elkészültem az NZM-VFL-kritikámmal (lásd az utolsó áprilisi feljegyzést), kicsit hosszúra sikeredett, legalábbis jóval hosszabbra, mint amekkorára a felkérés szólt, így egy egész napon át még dolgoztam rajta, tömörítettem, húztam, és persze még stilizálni való is akadt. Vasstibinek tetszett, sőt, azt írta, örül annak, hogy "a Kárpátalján született magyar irodalom időszámításában mérföldkőnek számító szöveg" az Új Holnapban fog megjelenni. A mérföldkő túlzás, de azt gondolom, itt volt az ideje, hogy megfogalmazzam (hogy VALAKI megfogalmazza!), mi is a baj az utóbbi tízegynéhány évben kifejtett irodalmi produktumukkal. Az NZM-kötetről szóló recenzió megírására több felkérésről és elhatározásról is tudok (a Véletlen Balettét korábban magam is elhárítottam), de senki sem vette a fáradságot (bátorságot?), hogy aggályait megfogalmazza. NZM rendes ember, tíz évvel ezelőtt írt regénye egészen kiemelkedő, talán nem kellene bántani csak azért, mert mostanában nem írt jó novellákat - gondolták többen, magam is. Hasonlóan: miért is kellene "megdorgálni" VFL-t azért, mert állandóan ugyanazokat a verseit közli újra? Hiszen a versek jók. Igaz, hogy az utóbbi évek termése talán haloványabb, de egy ilyen kvalitású embert, akinek ráadásul a múltja hatalmas erkölcsi aranyfedezetét rejti mai megnyilvánulásainak, talán nem lenne ildomos bírálni. Gondolták mások és gondoltam én. És most mégis... Hát lesz felháborodás!
A recenziómnak már a címe is kicsit provokatív: "Újraközlő irodalom?" (Mint ahogy az volt a "Szereptudat és szereptévesztés..." vagy a "Hagyomány-e a provincializmus?" is.) Éva, holott korábban inkább lebeszélt volna ennek a kritikának a megírásáról, ma azt mondta, egyszer csak hozzászoktatom ezekkel a szövegeimmel "őket" ahhoz, hogy aki őszintén és eléggé meggyőzően fejti ki akár még oly lesújtó véleményét is, azt akár komolyan is lehet venni, és nem kell feltétlenül halálos ellenségnek tekinteni. No, hamarosan kiderül, hogy valóban nem-e...
Bűntelen Bűnhődés címmel Iván Zsuzsanna tollából összefoglaló tanulmány jelent meg az Új Horizont 2002/2. számában Nagy Zoltán Mihály A Sátán fattya c. regényéről.

S. Benedek András tollából ruszinokról szóló könyv jelent meg - ruszinul. A Jó szomszédok, rossz szomszédok / A ruszinok, gens fidelissima c. könyvet Igor Kercsa fordította magyarból.

A teremtmények arca címmel reprezentatív kötetben jelent meg a Korunk ankétjának teljes anyaga, amelyben száznál több magyar írót kérdeztek meg, mely 10 magyar verset tartják a XX. század legszebb költeményeinek.

A Magyar Napló az idei könyvnapra megjelenteti Penckófer János Hamuther c. kisregényét: 100 old., Fr/5-ös, kartonkötés, 1484 Ft. Mint ismeretes, a kisregénnyel a szerző egy erdélyi irodalmi pályázat megosztott első díját nyerte el, és a három győztes pályamű tavaly egy közös kötetben meg is jelent.

Megjelent a VÁRAD c. művészeti, társadalmi és tudományos folyóirat első száma. Nagy örömömre helyet kapott benne Szembesülés című, most újraírás alatt álló regényem indító szövegrésze.

Megjelent Fedinec Csilla kárpátaljai kronológiája.

Vass Tibor-anyagok az Árgusban. Szentmártoni János írása 2000-es kötetéről, valamint Meddőhányó és Hatos, hetes c. verse.

Vári Fábián László verse a Hitelben.