NEWSÁG/2003. március
egy manzárdőr feljegyzései (kronológia alulról felfelé)

(márc.31.):

H
O
Z
Z
Á
S
Z
Ó
L
Á
S

csevej

Baj van a regényemmel

Baj van a regényemmel. Vagy inkább velem. Olyan embernek, akinek 15-20 évenként ellenkezőjére vált az ízlése, szemlélete, nem szabad hosszú évekig bajmolódnia egy munkával, mert mire befejezi, már egészen mást gondol mindenről, mint amikor elkezdte... Most, hogy ízeire szedtem a néhányszor már lezártnak gondolt szöveget és megpróbálom újra (más rendszer szerint) összerakni - állandó újrafogalmazásokra is rákényszerülők, mert a 6-7 éve leírtakat ma már egyszerűen nem tartom érvényesnek. Csak azért nem kell mindent átírnom, mert szerencsémre az ábrázolás főcsapása Oresztész 70-es-80-as évek beli eszmélkedésére, szembesüléseire irányul, tehát az akkori Oresztész szemléletét nem feltétlenül kell újraértelmeznem, ám a szöveg tele van kikacsintásokkal, utóidejű megállapításokkal - és ha ezek 96-ban (a szöveg 70 %-át ekkor írtam) megfeleltek akkori nézeteimnek: akkor most meg egyáltalán nem felelnek meg.
A baj az, hogy ezeket sorra újrafogalmazva a regény eredeti koncepciója is csorbul. Elvész a dolog drámája, éle. Amit igazság és hamisság, jó és rossz, erény és gyarlóság párharcának állítottam be, az mai szemléletemben és hosszú távú eredményeit is látva: két tévút, két kényszerpálya, két kisszerű híúság egymás elleni acsarkodása. Ami Oresztész számára akkor két szögesen ellentétes szellemi örökség volt, amelyek között vergődött és kettős súlyuk nyomasztotta, az mai szememmel - az átörökítés elriasztó megtestesülését is látva - két elfogadhatatlan hagyaték, amelyeket nem válallni, nem továbbvinni kell, hanem minél messzebbre elhajítani.
Ha ezt a nézetet is beledolgozom a regénybe, akkor viszont érthetetlenné válik a sok hűhó - végeredményben semmiért...

(márc.30.):

Fantom-fájdalom

Az UngParty legújabb szerzője: Petőcz András.
Legalább 20 éve ismerjük egymást. Érdekes módon nem Pesten, hanem Ungváron ismerkedtünk meg. (Kukorellyvel meg Szuhumiban...). Andris akkor egy három fiatalból álló íródelegációval járt a SzUban, és Ungváron is töltöttek egy rövid időt. Akkor már tudtunk egymásról, előtte jelent meg versem a Jelenlétben, az ELTE akkori bölcsészhallgatóinak a lapjában. (Amikor Andris pár évvel ezelőtt megújította Budapesti Jelenlét címen, kért abba is verset, meg is jelent.) Aztán mindig találkoztunk valahol, Magyar Műhely, Tokaji Írótábor, Írószövetség... Tartottuk a kapcsolatot akkor is, amikor sokan igen rossz szemmel néztek rá Illyés-verse miatt, éppen az idő tájt volt valami közös szereplésünk. (Meg kis afférunk is volt egy a virtuális szalonban feltett kérdés okán - lásd a 2002-es márciusi Newságot.) Most a Beszélő hozott újra össze minket.
Örülök, hogy szerepelni fog nálunk, reményeim szerint rendszeresen, és nem csupán a naplójegyzeteivel. Egy egészen kitűnő verset is küldött, ezt holnap teszem fel.

Más.

Már fenn van a neten az Együtt negyedik száma, amelyet most mutattak be Beregszászban. Beleolvastam, de nem volt türelmem hozzá. Lám, vissza-visszacsapódom a kárpátaljai magyar irodalomhoz és bele-beleütközöm problémáiba (mint a minap a diákok kérdései okán) - de már nem tud igazán érdekelni. Azt hiszem, végbement a visszafordíthathatatlan folyamat, és ha mégis foglalkoztat ez a dolog néha, az már csak fantom-fájdalom, a levágott testrészt sajgása. A Kriterionnak leadott kötetem, most így gondolom, részemről az utolsó összefoglalása ennek az egész kérdéskörnek.

A floppyba (lásd alább) belenéztem. Nem reménytelen eset, de nem is nagy ígéret. 10 évvel ezelőtt nagy lelkesedéssel biztattam volna írásra, potenciális szerzőt látva benne. Ma könnyű szívvel ajánlottam neki, forduljon az Együtthöz. És még fantom-fájdalmat sem éreztem...

(márc.27.):

Holnap belenézek abba a floppyba

Idejét nem tudom, mikor találkoztam utoljára íróként kárpátaljai közönséggel; talán 3 éve is megvan. Most Horváth Attila és az egyetemi magyar diákszövetség immár második invitálásának mégis eleget tettem. Azt kérték, külön ne készüljek semmilyen előadással vagy témával - ők majd kérdeznek. Ennek örültem; így sokkal izgalmasabb. Attól tartottam legfeljebb, hogy túl szokványosak lesznek a kérdések.
No, nem lehet panaszra okom. 25-30 érdeklődő fiatal (javarészt nem bölcsészek), érezhető kíváncsiság, megfelelő figyelem. Tág témákat öleltek fel a kérdések, nem lehetett röviden válaszolni, így hát szabadjára engedtem a beszélőkémet. Kérdeztek az internetes munkámról is, ezt igyekeztem (amennyiben demonstráció nélkül ez egyáltalan lehetséges) szemléletesen bemutatni. Egyetlen konkrét kérdés akadt, amelyre nem akartam konkrétan válaszolni: kérdezték, mi a véleményem a kortárs kárpátaljai írókról. Mivel ez már a rendelkezésünkre álló másfél óra vége felé hangzott el, azzal tértem ki, hogy nem szeretnék sommás ítéleteket mondani, részletezőbb elemzésre pedig láthatóan nincs idő; mindent eléggé pontosan megírtam az utóbbi években, olvassák el; illetve, ha legközelebb hasonló alkalomra kerül sor, legyen ez az egyetlen téma, és akkor megpróbálom elmondani.
Négyen hazakísértek, még az ajtónk előtt is beszélgettünk vagy negyedórát.
Ja, és mivel az új generáció hiányáról is szó esett, a végén én kérdeztem meg, akad-e köztük, aki komolyabban foglalkozik írással. Egy fiatalember jelentkezett, és mivel én előtte kifejtettem, hogy mág soha senkitől nem tagadtam meg, hogy elolvasom és véleményezem az írásait, hát át is adott egy floppyt száznál több verssel és két kisregénnyel. Mint elmondta, egy írónknál már megfordultak az írásai, de amaz azt ajánlotta, hogy magyarosabb (?) témákkal foglalkozzon, erre ő azonban nem volt hajlandó... Hát, holnap belenézek abba a floppyba.

(márc.24.):

Talán furcsának tűnik,

de nem tud „eljutni hozzám” ez a mostani háború. Olyan mértékben hagy hidegen, hogy, belátom, ez már nem egészen normális. Alighanem valami önvédelmi pajzs zárult rám: attól való félelmemben rekesztem kívül magamon, hogy bármiben is, akár csak a magam számára, állást kelljen foglalnom, bármiféle erkölcsi ítéletet, ellen- vagy rokonszenvet meg kelljen fogalmaznom - bárkivel és bármivel kapcsolatban. Igen, ehhez valóban semmi kedvem, inkább mutatkozom magam előtt is szenvtelennek vagy akár gyávának.

Pár napja befejeztem téli olvasmányomat, Hrabal Őfelsége pincére voltam c. regényét. Végig élveztem, de az utolsó 20-30 oldal - nem tudok jobb szót - egyenesen meghatott. Elszorult torokkal kellett megállapítanom, hogy nagy gazember volt az öreg! Háromszáz oldalon át áltatott példátlanul mulatságos és képtelen történeteivel, elképesztett ötleteivel, látásmódjával, szemléletével, meg azzal, ahogy ezt az egészet előadta - és közben jól bevitt a málnásba, elhittem, hogy itt kérem csak jópofa meg abszurd meg keserű meg groteszk, kifordított meg feje tetejére állított helyzetekről, alakokról, eseményekről lesz szó, tessék szórakozni, nyerítve kacagni, felindultan bosszankodni, szörnyülködni, csodálkozni, káromkodni - mindent lehet, szabad és kell. Csak egyet nem: meghatódni, megrendülni. Gondoltam. És aztán mégis, éppen ellenkezőleg: már nem lehetett sem nevetni, sem cinkosan összekacsintani, sem dühöngeni, sem álmélkodni... ...Amikor a kis pincér már mindennek utána van, és felmegy a hegyekbe fakitermelőnek, ahol megismerkedik a franciatanárral és a lánnyal, akit megszépít a francia költészet... No, ott vettem észre, hogy alighanem jól meg leszek én itten vezetve. És akkor már nem volt kiutam a málnásból. A favágás után útkarbantartó lesz a kis pikolófiúból (érdekes analógia Bodor Sinistra körzetével), és minden lépését követi a lovacska, a kecske, a kutya és a hozzá szegődő macska... És a macska akkor hagyja először megsimogatni magát, amikor a kutyáját lelövik a falubeliek, akiknek előzőleg elmondta a kocsmában, hogy ha majd meghal, a vízválasztón legyen a sírja, mert szeretné, ha a vizek két különböző tengerbe hordanák a teste elemeit, hogy világpolgár maradhasson, akivé csak teljes magányunkban válhatunk... Igen, akkor nyakon voltam öntve költészettel és filozófiával... Ezeket egyébként jól viselem, de nem ilyen előzmények után; így azonban váratlanul ért, nem tudtam rá felkészülni, ezért hatott-rendített-döbbentett meg annyira, hogy hirtelenjében még a négy állat szimbólumát is szótári fogalmakkal akartam behelyettesíteni, ami pedig egyáltalán nem szokásom.
Talán furcsának tűnik, de annyira elérzékenyültem, hogy Évának csak valami el-elakadó hangon, zokogással küzdve tudtam minderről számot adni.

(márc.21.):

Tévések dicsérete

Aligha fogom a tévéseket megszeretni... A magyar királyi televízió megbízásából a helyi, ungvári tv magyar szerkesztősége készít összeállítást a Főtér c. műsorba. Tegnapelőtt bejelentkeztek, ma megjöttek. Nagyjából azzal kezdte a riporter: a velem felvett anyagból 2 (kettő!) perc kerül majd adásba. Ezalatt beszélnem kellene: a kárpátaljai magyar irodalom helyzetéről, a könyvkiadásról, a Pánsípról, az Együttről és természetesen magamról... Hozzátette azt is, jól tudja, hogy ez lehetetlen, de így szól a megrendelés Budapestről. No, mondtam, hogy az Együttet azt eleve felejtsük el, arról kérdezzenek mást. 40 másodpercet beszélek a kaljai irodalomról, 40-et arról, hogy miket csináltam én régebben, és 40-et, hogy mivel foglalkozom most. Rendben. Első nekifutásra 4 és fél perc lett, másodikra 2 perc 20 másodperc. Sejthető, hogy mennyit tudtam ezelatt elmondani... Aztán közel egy óra hosszat vágóképeket vettek fel: könyvek, folyóiratok, én a számítógép előtt, külön a kezem a klaviatúrán, az egéren... A honlapom a képernyőn... Amikor elmentek, megnéztem az időt. Másfél óra...
A poén az lenne, ha ezek után épp arra a 2 percre már nem jutna hely az adásban...

(márc.20.):

Re: félreértés -- levél az UngParty-hoz

Tegnapi telefonhívását követően Kiss Ilonától, a Beszélő főszerkesztőjétől az alábbi levél érkezett; ahogy azt megbeszéltük, március 16-i jegyzetemhez szánt kiegészítésként alább közlöm.

Feladó: Kiss Ilona
Küldve: 2003. március 20. 1:16
Címzett: Balla D. Károly
Tárgy: Re: félreértés -- levél az UngParty-hoz

Kedves Károly,

Mindenekelőtt ismételten elnézést kell kérnem magától és családjától, hogy március 15-e ünnepi reggelén kora reggeli telefonnal felébresztettem (pedig, hogy zavart okozok, már onnan is tudhattam volna, hogy a -- még hetilap -- Beszélőben legelső írását épp arról írta, hogy Kárpátalján olyan egyszerű kérdésekre nem lehet válaszolni, hány óra is van -- mert attól függ, honnan nézzük...). Korai telefonhívásom célja valóban az volt, hogy megosszam magával az örömhírt, a Beszélő felkért törzsolvasói az év szerzőjévé választották. Hadd másoljam ide annak az oklevélnek a szövegét, amelyet Lőkös Ildikónak átadtunk, s amelyet szerintem maga még nem is láthatott:

"Oklevél Balla D. Károly írónak

abból az alkalomból, hogy a 2002. márciusa és 2003. márciusa között megjelent írásai elismeréséül (A petróleumcápa, 2002. április; Egy önmaga ellen dolgozó kisebbség, 2003. január--február) a Beszélő felkért olvasóinak szavazata alapján megkapta
a Beszélő kedvenc szerzője címet a Beszélő folyóiratkiadásának nyolcadik évfordulóján, a Szabad Sajtó napján.Kiss Ilona főszerkesztő
Budapest, 2003. március 15.

-- Ezen kivül, tartoztam még Magának egy magyarázattal e-mailben feltett kérdésére arról, hogyan került a Beszélőben a Maga írása mögé Udvarvölgyi Zsolté, s miért keletkezhetett az a benyomás, hogy az Ön írásának a kiegészítése. Mint akkor is mondtam -- technikai-tördelési pontatlanság, hogy a két anyag nem válik el élesebben, az pedig ugyancsak szerkesztői figyelmetlenség, hogy a tartalomjegyzékbe a Zsolté nem került bele. E mulasztások magyarázataképpen (és mert közben a januári szám kimaradásainak okairól kérdezett) -- kezdtem hosszú történetbe a Beszélő katasztrofális anyagi helyzetéről, amely -- az Ungparty-ban közreadott rövid naplójegyzetében legalábbis --, sajnos összemosódott az Ön cikkének tördelési-szerkesztési hibáival. Mi történt valójában?

Mint január-februári számunk impresszumában is láthatta közleményünket, "A Beszélő januárban anyagi és technikai okok (pénz- és géphiány) miatt nem jelenhetett meg." Az ünnep korareggelén folytatott telefonbeszélgetésünkben megpróbáltam elmesélni magának a hátteret, miért került ilyen helyzetbe a lap. Elmondtam, milyen dilemmák előtt állnak most a lapok (nemcsak a Beszélő!), ha függetlenségüket meg akarják őrizni, és életben is akarnak maradni, tehát a támogatásoknak olykor, úgy látszik, nagyon is ára van. Említettem a szerkesztőség ebbéli dilemmáit. Az Udvarvölgyi Zsolt cikke közlésének azonban mindehhez semmi köze nincs, sajnálom, hogy félreértés történt. Udvarvölgyi Zsolt ugyancsak régi szerzőnk (kevésbé régi, mint Maga -- de ezt csak kora teszi: Zsolt ambiciózus fiatal kutató, sok nyelvismerettel), legutóbb például "Tárcatár" c. sorozatunkban a Külügyminisztérium 4 évéről írt nagyon higgadt, alapos, objektív elemzést. Mivel munkáiról ez a vélemény alakult ki, most, amikor januárban felhívott, hogy küldene egy cikket az Ungvári Hungarológiai Központról, jószerivel gondolkodás nélkül igent mondtam, csak terjedelmi kérdéseket hagytam nyitva. Természetesen tudtam, hogy Zsolt a Határon Túli Magyarok Hivatalában dolgozik, de a cikket azzal ajánlotta figyelmünkbe, hogy a jubileum apropóján egy ilyen pozitív kezdeményezés megér egy publikációt. Ezzel egyet is értettünk. A kezdeményezés értékelésében azonban -- mint utóbb kiderült -- körültekintőbben kellett volna eljárnunk. Mint Ön korábbi levelében is írta, telefonon is elismételte, a Központ megítélése Kárpátalján korántsem egységes. Ha valahol, hát ebben követtünk el szerkesztési mulasztást: az Udvarvölgyi Zsolt cikkében található állításokat valóban nem ellenőriztük, és nem gondoskodtunk arról, hogy a bemutatandó Hungarológiai Központról másféle vélemények, netán ellentétes értékelések is megjelenjenek. Pedig szerkesztőként ez lett volna a dolgunk. Jó volna erre utólag sort keríteni.

Ha nincs akadálya, kérem, tegye oda naplójegyzete mellé, afféle lábjegyzetként e levelemet: én sem szeretném az Ungparty olvasóit részletekkel terhelni, ugyanakkor nekik is, az érintetteknek is tartozom azzal, hogy félreértést tisztázzam. Az érintettektől, szerzőnktől Udvarvölgyi Zsolttól elnézést kérek.

A történet vége annyiban legalább jó, hogy most, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően némi lélekzethez jutottunk. A sors iróniája, hogy egyik pályázatunkkal épp a kulturális támogatásokról ("a kultúra pénzéről") készítendő tematikus különszámhoz jutottunk némi pénzhez. Ebben a számban legalább (áprilisban jelenik meg) lesz módunk jó sokféle nézetet bemutatni a kultúrafinanszírozás optimális és kevésbé optimális, vagy épp elfogadhatatlan módjairól, az állami szerepvállalás mértékéről és módjáról stb. Egyik témánk egyébként épp a határon túli kultúra finanszírozása lenne, de egyelőre még nem találtunk rá szerzőt. Mint a mostani félreértéssorozat mutatja, nem véletlen: nagyon összetett téma ez. Kérem, segítsen/segítsenek a tiszta kép felvázolásában.

Ami a következő írását illeti, várjuk: ha terjedelmesebb esszé, napló, akkor inkább a nyári duplaszámra hagynánk. Ha a téma sürget, akkor előbb -- írja le rövidem, mit tervez.

Jó munkát kivánok, várom válaszát

Ilona

(márc.19.):

Kis külügyi

Ahogy figyelgetem, egyre gyakrabban felbukkan a „virtuálé” szó különböző szövegekben; pecig sem gondoltam, hogy szókreációm az én használatom nyomán elterjed. Előbb Gergely Tamás kezdte használni, de azóta már láttam a Teraszon és egyebütt is. Hát csak tessék: nincs rajta copyright.

Ma egész nap könyvtárakat és fájlokat rendezgettem. A szövegeimmel úgy-ahogy készen vagyok. Mint általában, most sem tudtam eldönteni, hogy műfaj vagy időrend szerint jobb-e rendezni az egyes anyagokat. Délutánra áttértem a képekre és a zenékre (ezernél több fotó, ezernél több zenefájl). Felváltva szortírozom őket, hogy a szemem és a fülem egyenlő mértékban kapjon feladatot.

16-i beszélős elbeszélésemmel kis külügyi vihart kavartam... E hasábokon várhatók, talán még ma, bizonyos fejlemények...

Addig is hadd legyen itt is olvasható a kavarodást elindító ominózus cikk: LÁSD ITT. Nem gondoltam, hogy megér még egy misét...

(márc.18.):

Új partíció, újrainstallált rendszer, új könyvtárszerkezet

Délelőtt T. Sanyi látogatása; 5-6 éve nem járt nálunk... Délben beállították a mesterek a konyhánkban Éva rég áhított és mostanra elkészült kis sarokpultját és a mikró számára egy külön polcot.

Déltől Kolos a teljes rendszeremet újrainstallálta - mostanra készen is lett vele. „Lepucolt” minden programot és adatot (persze biztonsági mentések után), formatálta és újraparticionálta a winchesteremet és feltelepítette a szükséges programokat (ebből jó sok van...). És ha már erre végre rászántam magam, akkor a könyvtárrendszeremet is átrendezem kicsit, elég nagy volt a káosz; a weblapommal és az internetes dolgokkal kapcsolatos anyagok, letöltések, archívumok mostantól külön partíciót kapnak. Pár napig eltart, amíg ezeket meg az 1996 óta írt összes szövegemet valami alkalmasabb és áttekinthetőbb struktúrába rendezem. Hasonlóan sokat vacakolok majd a beállításokkal, testreszabásokkal, a lementett archívumok (pl. levelek, címjegyzékek) importálásával... A zenefájlok között is ideje rendet rakni.
Elleszek ezzel egy ideig...

Amíg Kolos a gépemnél ügyködött, Hrabal-olvasmányom utolsó 20 oldalához értem. Erről talán majd holnap.

Ja, és Horváth Attila is itt volt; meghívott jövő csütörtökre egy találkozóra; a diákszervezetük vendége leszek; azt mondta, nem kell semmilyen előadással készülnöm, mert másfél-két óra hosszat ők akarnak kérdezgetni, elég, ha én csak válaszolgatok.

(márc.16.):

El(beszélés) a Beszélőről

Eddig erről az ügyemről nem számoltam be, mert nem gondoltam igazán ügynek, no meg vártam a fejleményeket, és végre saját szememmel szerettem volna látni azt, amit.
Történt, hogy pár napja e-mailben pesti barátom, Csi rákérdezett, ki az az Udvarvölgyi Zsolt, és mi ez az iszonyú hungarológiás szöveg a cikkemhez csatolva a Beszélőben. Ebből egy kukkot sem értettem, mert a nevezett nevét nem ismertem, nem tudtam, miféle szövegről van szó, hiszen a Beszélőnek küldött anyagomhoz (LÁSD) nem csatoltam semmit - tiszteletpéldányt pedig nem kaptam. Erre megírta, hogy a cikkem egyenes folytatásaként olvasható a lapszámban egy méltató cikk az Ungvári Hungarológia Központ fennállásának 15. évfordulójáról, idézte is azokat a mondatokat, amelyek az intézetet és annak vezetőjét, Lizanecet a mennybe menesztik. Nekem úgy rémlett, olvastam már ezeket a durván túlzó megállapításokat a helyi lapban, akkor különösképpen nem csodálkoztam, és a benyalizós stílusából biztosra vettem, hogy Lizanec valamelyik munkatársa vagy tanítványa írta vagy közvetlen főnöki utasításra, vagy stréberségből, vagy is-is. De hogy a Beszélőben?
Az én cikkem folytatásának, mellékletének pedig azért tűnt a szöveg, mert ugyan van alatta egy név, de az anyag nem szerepel a tartalomjegyzékben (!), sem elkövetője az E számunk szerzői rovatban (!) - ezzel egyérteműen „alám van sorolva”. Csi-t biztosítottam, hogy Lizanec lenne az utolsó, akit én írásban „túlméltatnék”, és bizony semmi közöm az anyaghoz - a szerkesztőségnek pedig írok, hogy ezt mégis hogy gondolták, legyenek szívesek tiszteletpéldányt küldeni és ha a dolog valóban úgy fest, ahogy számomra ismertették - akkor helyreigazítást is kérek. Eddig példásan korrekt volt a kapcsolatom a lappal - írtam -, nem szeretném, ha valami ostobaság miatt megromlana.
A Beszélő válasza késett... Kaptam ugyan másnap pár sort a titkárnőtől, hogy milyen címre küldjék a tiszteletpéldányt (több mint 10 éve vagyok a Beszélő szerzője - ezelatt nem változott a címem!), de érdemi válasz egészen tegnap reggelig nem kaptam. Szombathoz és a nemzeti ünnephez képest kicsit korai órában csörgött a telefon (még aludtunk), és Kiss Ilona főszerkesztő elmondta, hogy és mint esett a dolog. Ezt nem akarom részletezni, belső szerkesztőségi ügy, lényege, hogy egy támogatás mellé kapták amolyan árukapcsolásként a szöveget, szerzője egy „illetékes” bp-i hivatalban dolgozik. Ica elmondta, szerkesztőségi ülésen elhatározták, ezentúl nem vállalnak ilyen közléseket - inkább vesszen a támogatás. Az pedig, hogy a közlésnek nincs nyoma sem a tartalomjegyzékben, sem a szerzői névsorban, az már a sietség miatt történt, de nem több technikai hibánál. Természetesen közölnek helyreigazítást - de akár kiigazító olvasói reagálást is. Ez megnyugtatott.
De Ica nem ezzel kezdte a telefonbeszélhetést... Hanem tudatta, hogy az elmúl 12 hónapban megjelent anyagaim alapján a megszavaztatott törzsolvasói gárda voksai alapján én lettem a Beszélőnél az év szerzője - a díjat ma délután adja át Demszky - meg tudok-e kérni valakit, hogy a nevemben a Merlinben átvegye...
Tudtam. Lőkös Ildikót kértem meg, örömmel vállalta, este már be is számolt e-mailben a dologról.
Ja, és délben a Beszélő tiszteletpéldányát is meghozta a posta.

(márc.15.):

H
O
Z
Z
Á
S
Z
Ó
L
Á
S

Díjazottak köszöntése

Ezúton gratulálok Vári Fábián Laszlónak József Attila-díjához a Világtalan csillag c. 2001-es kötetéből vett márciusi versének közlésével:

Gratulálok a további kárpátaljai (Trill Zsolt - fotó balra, Füzesi Magdi) és nem kárpátaljai kitüntetetteknek is, őket a JA-díjjal szintén most jutalmazott Papp Tibor - fotó jobbra - ugyancsak aktuális, 12 pont c. versével köszöntöm, egyben mindenkinek szép ünnepet kívánva:

(márc.12.):

Hosszabb kihagyás után

Tegnap Kati egészestés látogatása. Visszamenőleg felköszöntött bennünket összes szül- és névnapunk alkalmából. Sokat mesélt (mint általában), főleg munkahelyi dolgairól, főnöke Kanadai útjáról, különös üzlettársaikról.

A Magyar Naplóban hosszú beszélgetés a Nemzeti Bánk bánjáról, Vidnyánszky Attila rendezéséről; a szakmabéli beszélgetőtásrsak (egyikük éppen a darab dramaturgja) érintik ugyan a problémákat, de egészében véve nagy elismeréssel szólnak a rendezésről, Attila újító színházi nyelvezetéről.
A lap egyébként fel akarja újítani az Önképünk az ezredfordulón c. pályázatát - amit eléggé furcsának találok, mert a nagy dérrel-dúrral és igen komoly díjakkal, különdíjakkal, több fordulóval és összesítő fődíjakkal meghirdetett pályázat már vagy két éve igen furcsán „lecsengett”: a negyedévenként lezárandó első sikeres forduló után talán még a másodikat nagy késéssel lezárták, de ha jól emlékszem, a nagy mennyiségű beérkezett pályamű ellenére már sem a harmadikban nem hirdettek eredményt, sem a különdíjak, sem az összegző fődíjak átadására nem került sor. (Igaz, az anyag egy részét önálló könyvként is megjelentették, és sokat le is közöltek.) A korábbiaknál sokkal szűkszavúbb újabb felhívásban sem fordulókat, sem határidőket nem említenek, ami ennél is furcsább, hogy pályadíjakat sem.

Olvasom az Írószövetség Tájékoztatójában, hogy VFL új verseskötetének lesz rövidesen a bemutatója. Érdeklődéssel nézek a Harminchárom év című könyv elébe: vajon mely versek kerültek bele? (!) (Laci egyébként fel volt terjesztve József Attila-díjra; a tájékoztató nem közli azok névsorát, akik rövidesen, 14-én átvehetik; másutt sem láttam a listát - lehet, hogy még nem is hozták nyilvánosságra? Majd együtt a Kossuth-tal?)

Hosszabb kihagyás után ma a regényemen is dolgoztam végre. (Halálosan unom...)

(márc.10.):

Tegnap Beregszászban

Csernicskóékkal - sokadikemeleti lakásuk okán, kérésemre - egy kevéslépcsőjű bár-szerűségben találkoztunk, és 2 óra alatt sem tudtuk kibeszélgetni magunkat; közös pesti barátainkról már a kocsinál állva váltottunk csak pár szót (persze: pletykáltunk...). Megkaptuk új könyvük dedikált példányát: vaskos, komoly kötet, István szerkesztette, Anikó is szerző benne, továbbá a beregszászi főiskola 3 fiatal nyelvész. A közel 300 oldalas gyűjtemény részletesebb ismertetésére még sort kerítek az UngPartyn, ehhez várok még néhány kiegészítő szöveget.
Kovácséknál otthon a szokásos familiáris hangulat, bő órát ott is eltöltöttünk. Végre kézbe vehettem a BeregInfó új, A/3 formátumú számait. Beszéltünk is, bár röviden, a lapról, de nem került szóba az én esetleges külön oldalam. Talán jobb is így. (Holott az első közleményhez a komplett anyaggal elkészültem; de én nem akartam szóba hozni. Azt hiszem, az a pontos helyzet, hogy sem ez a lap nem felel meg nekem - sem én nem felelek meg ennek a lapnak. Akkor meg... Vagyis: marad a helyzet, hogy idehaza szinte egyáltalán nem publikálok. Kicsit az elvégzett munkámat sajnálom - de lehet, jobban sajnálnám, ha megjelenne... Nem egy szerencsés állapot: a sok hivatalos vagy nyilvánvaló kötődésű--elkötelezettségű lapunk mellett a BeregInfó az egyetlen igazán független - de ez meg, úgy érzem, a sekélyes olvasói igényeknek van túlságosan alárendelve: saját szolgálatának a foglya.)

Ma: az egyetlen napi lemaradásom miatt csak estére jöttem egyenesbe a dolgokkal - amilyen tempóban válaszoltam a tegnapi levelekre, olyan gyakorisággal érkeztek a maiak... No meg a honlapon is voltak frissíteni valók. Holnap talán végre a regényemhez is visszatérhetek.

(márc.8.):

Új főszerkesztő a KISzó élén

Megjelent mostanában ez-az tőlem, a Beszélőben esszészerűségem a kaljai magyarságról, az Árgusban előadásom szövege, amelyet Szfehérváron a Határon Túli Magyar Irodalom Hete keretében tartottam tavaly ősszel. Bosszúság, hogy utóbbinak a végéről lemaradt egy sor, egyben a csattanó, vélhetően az írás alá helyezett illusztráció ügyetlen beillesztése miatt; hogy ugyanakkor az internetes közlésben is miért hiányzik, azt nem értem (ott még Váli Dezső remek rajza sem enyhíti a hiányt).

Az Irodalmi Jelen hírrovatában rendszeresen tudósít az UngPartyn zajló eseményekről, most az Agn O'Stos asszonnyal készített interjút emelte ki a szerkesztő, Irházi János - köszönet érte!

Tegnapelőttől Kőszeghy Elemér a KISzó új (megbízott) főszerkesztője. A mai lapban megjelent hivatalos közlemény szerint Erdélyi Gábort saját kérésére mentették fel.
Minden előzmények ellenére hadd álljon itt: őszintén gratulálok, Elemér!

Sorra alakulnak az UMDSZ járási szervezetei. Mostantól hallatlanul komoly érdekvédelemre számíthatnak mondjuk az ungvári járásban élők: már 3 párhuzamosan működő szervezet terjeszti fölibük védőszárnyait: a KMKSZ járási szervezete, az UMSZ egésze úgy ahogy van, és mostantól az UMDSZ járási szervezete. No és persze ott vannak még a megyei szintű szervezetek, a MÉKK, a Fórum, szakmai, nemzedéki, egyházi formációk sokasága... A sok védőszárnytól már nem látszik az ég.

(márc.7.):

Milliomos leszek

Hahó, irigyeljetek!! Milliomos leszek! Bizony ám. Az esszékötetem kiadásának napján 2.000.000 előleg (!) üti a markomat. Kereken két milka! Tessék hőkölni, tovább ah és oh indulatszavakra fakadni.
Fakadás és hőkölés után pedig elárulom, hogy mindez román lejben értendő. Vagyis, napi árfolyamon 13 ezer 564 Ft és 96 fillér. Kolozsvárra nehéz lenne ebből elutaznom... (Az előlegen túl az eladási árból 8 % jár nekem minden eladott példány után. Számolgattam. No, ebből nem fogok jachtot venni. De hát a Kriterionnál megjelenni számomra mégis roppant kellemes dolog!) A szerződés további pontjait nem ismertetem (lehet, hogy már ezzel is üzleti titkot árultam el?), elfogadtam úgy, ahogyan megkaptam, ám egyetlen kis betűzést mégis kértem, mégpedig azt, hogy a könyv 30 %-át meg nem haladó terjedelem erejéig 2 év múlva rendelkezhessek a szövegemmel, felhasználhassam valamely más összeéllítás számára. 97 óta írom ugyanis a naplómat, és az a tervem, hogy ezt majd 2000 ± 3 vagy valami hasonló címen kiadjam, azaz 7 év kronikáját egybefüggően - és ebből 3 közbülső évé most benne van ebben a kéziratban. A főszerkesztő megértéssel fogadta kérésemet, ez a kitétel belekerült a szerződésben.

A tegnapom a szokásos migrénnel telt; csak estére keltem ki az ágyból egy rövid órácskára; kicsit még ma is kóvályog a fejem. (A dolgot nem részletezem; írtam róla a terasz-naplómban: LÁSD)

Vasárnap elugrunk Beregszászba.

(márc.5.):

Minőséget produkálni

Tegnap Z. látogatása. Több mint 2 éve nem járt nálunk, mi náluk legább 5. Voltaképp most is csak azért ugrott be, mert sürgősen telefonálnia kellett, és éppen mi voltunk a legközelebb. Utána azért csak feljött, beszélgettünk egy szűk félórácskát.
Nem sokkal azután, hogy lekandidált, ott akarta hagyni az egyetemet. Hosszan elmondta, mint és hogyan lett az a vége, hogy átment egy másik tanszékre és kémikusi végzettsége, 22 évi biokémiai és fizikokémiai kutatásai után ---- szociológiát fog tanítani...
Este Dezső, a fiával. Egy könyvért jöttek, egy másikat mutattak. Nyomdájuk van, ők készítettek. Szép, színvonalas munka: táblaborító, tisztességes kötés, jó minőségű papír. A tördelési tükör picit nagy, túl keskeny lett a margó - de egyébként profi munka. Feltehetően tartalmában sem kevésbé: erre garancia a szerzőgárda, az összeállító személye. Most várom az értesítését, hivatalosan is megjelent-e már a könyv - csinálnék neki egy kis reklámot.
Lám, azért lehet minőséget is produkálni e tájékon, és még pénz sem kell hozzá feltétlenül több. Csak hozzáértés és igényesség.

(márc.3.):

Az én grafofób bátyám

Gondoltam, idetűzöm az én bátyámnak az ő arcmását, nagyon jól sikerült kép, most készült, de igazán nem látszik rajta 58 évesnek (na jó, csak májusban lesz...). Itt volt szerdától egészen vasárnap délig, ebéd után indult, estére már otthon volt, Baján.
Amióta telefonálgatni nem nagyon tud, e-mailban tartjuk a kapcsolatot. Tudni kell róla, hogy az írás nem az erőssége, szerintem voltak az életében évtizedek, amikor egy levelet sem írt. A család emlegeti, hogy egyszer, amikor egy hónapig nyaralni voltunk Odesszában nélküle, vagy 30 éve, akkor írt egy levelet nekünk itthonról... Most meg van olyan nap, hogy 2 üzenetet is megereszt - én meg az idegeire megyek azzal, hogy 5 perc múlva már ott a válaszom.
Lám, az új technika még egy ilyen grafofób természetű embert is rávesz arra, hogy írott mondatokat fogalmazzon és indítson útnak.

(márc.2.):

Az egyelőre véglegesnek tekintett kézirat

Még teljesen kész anyagból sem olyan könnyű összeállítani egy kötet kéziratát... Egy hétig csak „olvastam magamat”, aztán egy újabb hétig csereberéltem a szövegeket (legalább 10 írást kihagytam), lábjegyezeteket írtam, dátumoztam, címeket váltogattam, terjedelmet számoltam... E percben egyelőre véglegesnek tekinthető a kézirat, ebben a formájában fogom elküldeni a Kriterionnak. Tartalomjegyzéke a következő:

Címkézett irodalom

• Diskurzus vagy monológ?
• A generációváltás elmarad
• Halálos csók
• Hagyomány vagy klisé?
• Félmúlt, féljelen, féljövő
• Istenhez hanyatló árnyékszéken
• Újraközlő irodalom?
• Ami megmaradt
• Címkézett irodalom
• Valóságpróza és látszatvalóság

Egy manzárdőr feljegyzéseiből

• „Utas és holdvilág”
• Mégis, kinek a státusa?
• Vodkalehelettől a Luca székéig
• Egy hét a Teraszon
• Tedd le a lepkefogódat, Yonathán

Ez így majdnem pontosan 10 szerzői ív, kicsivel több 400.000 karakternél, ami egy kb. 200-220 oldalas A/5-ös könyvnek felel meg.