Kritikusai szerint a kárpátaljai Ungváron élő Berniczky Éva novelláira és regényeire az epikus és lírai elemek váltakozása és az intellektuális elmélyültség a legjellemzőbb. Műveiben egyaránt tetten érhetők a hétköznapi megfigyelések és a szürreális, abszurd motívumok. Hangsúlyos a helyi vallási-etnikai-nyelvi jellegzetességek gazdag szerepeltetése, szövegeit egyedivé teszi a költői képekben tobzódó kifejezőeszközök érzékeny alkalmazása. Prózaírói attitűdjére jellemző továbbá, hogy a különös helyzeteket teremtő és sivárságában is gazdag, egzotikus tájból nőnek ki szereplői, akiknek bonyolult, gyakran ellentmondásos, de mindig átélhető emberi viszonylataikat ábrázolja plasztikusan.

Bodor Béla szerint Berniczky Éva prózája, ami a legteljesebb értelemben fiktív, a nyelvben születik és rendjét a költészet törvénykönyve koordinálja, pontosabb képet fest a kárpátaljai magyarság utóbbi évtizedeiről, mint riportok és szociográfiák sora.

A szerző néhány könyvének ismertetése:

Berniczky Éva könyvei

Berniczky Éva: Szerencsegyökér

Válogatott és új novellák. Kárpáti Kiadó, Ungvár, 2018. Grafikai tervezés, borító: Balla Csönge. 312 oldal – ISBN 978-966-671-486-5.

Єва Берніцкі: Мандрагора

Tartalom:

Szerencsegyökér (2011)
En passant (2011)
Csak lélegezz (2010)
Istenszülő (2009)
Halász a hálóban (1998)
Szt. Arkagyija part (1999)
Medúzaszüret (2000)
Kulcs a Schmoll testvéreknél (1997)
A bábozódás kora (2002)
Talánszása (2000)
Blasztula (2000)
A tojásárus hosszúnapja (2002)
Folyik a macskaméz (2001)
A tizennégykarátos anya (2007)
Földet az égtől (2003)
A fű kinő (2006)
Galambtej, galambvér (2004)
Várkulcsa (2006)
Orosz Biliárd (2004)
Fogyóholdban (2007)
Boszorkánykonyha retró (2015)
Egy test szövegmintái (2006)
Fordul a páternoszter (2010)
Tégy jót, és tűnj el! (2013)
Apáca-ice (2010)
Leszek a mitfárered (2018)

Részlet a címadó novellából

Megkérdezte, jó felé tart-e a múzeumhoz. Melyikhez, kérdeztem vissza, és máris megbántam. Lerítt róla, hogy nem turista, nem csodálkozott rám, sem a felújított katedrálisra, nem kívánt semmit megörökíteni, nem is volt neki mivel, a nyakában nem lógott digitális fényképezőgép. Jól ismertem ezt az imbolygó járást, kissé meggörnyedt tartást, szegényes, igénytelen öltözéket, de abban is biztos voltam, hogy viselője mégsem környékbeli.

Berniczky Éva: Várkulcsa

Budapest: Magvető Kiadó 2010, 196 oldal.

A helyszín Ukrajna, közelebbről Kárpátalja. Ahol – a határon túli magyar Berniczky Éva könyvét olvasva úgy tűnik – az abszurd nem esik messze a valóságtól. De ő otthonosan mozog ebben az ambivalens világban, hiszen a sajátja, minden apró részletét ismeri, magától értődő természetességgel meséli el a leghihetetlenebb eseményeket, és ettől olvasója is otthon érzi magát a hely képtelen történeteiben – melyekben a vérmes kakasszállító varrólányokkal üzekedik a szövetbálák között, a hólyaghurutos kéményseprő lelke a testéhez részegedik, a folyóban született férfi pedig vizelés közben ugyanabba a folyóba zuhan. Berniczky Éva pedig az Ung fölött a várhegyről, padlásszobája ablakából figyeli mindezt. A szerző korábbi könyveihez (A tojásárus hosszúnapja, Méhe nélkül a bába) hasonlóan a Várkulcsa is egyszerre gyönyörködtető és borzongató, kacagtató és szívszorongató, de mindenekelőtt összetéveszthetetlenül szépirodalom.

Berniczky Éva: Fejezetek az üvegházból

A fejezetek az üvegház és környékének lakóiról szólnak, a csipkefejdíszt viselő, Ükerkoloncról, a kéküstökű Csormolyáról, az ősz bajúszú Gabonáról, Mácsonyáról és Bábakalácsról, valamint a kék Iringóról. De megismerkedhetnek az ifjú olvasók Ördögcérna és Farkasboroszlán vidám történetével is. Berniczky Évának széleskörűek a botanikai ismeretei, hiszen az általa megnevezett virágoknak és növényeknek – melyeket az olvasók nem mind ismerhetnek – pontos jellemzését adja, és a mesét végigolvasva, az is megtudható, miféle szimbiózisban élnek a virágzó rétek színpompás lakói. – A kedves, szép történet, azon túl, hogy elszórakoztatja a 8-12 éves gyerekeket, érdekes növénytani ismeretekkel is gyarapítja majd tudásukat.

Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó Budapest – Beregszász, 1999