Dr. Kállay O. Béla laudációja könyvbemutatómon
A komplex létezés és a posztumusz élet
Kezdjük a könyvből vett két részlettel. BDK a kötet záró esszéjében szerényen megjegyzi, hogy
Sikeres virtuális öngyilkosságom nem vert fel nagy port, nem vert fel kicsit se, egyáltalán nem vert fel semmit, inkább csak értetlenséget keltett közelebbi-távolabbi ismerőseim körében. Igaz, akkori bejelentésemhez nem fűztem magyarázatot, a tedd a halált, ne magyarázd radikalizmusát akkor nem akartam sem bölcseleti megalapozottsággal felstilizálni, sem irodalmi előzményekkel megindokolni. De mivel évekkel később ezekre a magyarázatokra sor került, azt hiszem, most már elég sokan megérthetik ezt a részben tragikus, részben gyilkosan önironikus performanszomat mint posztmodern öninstallációt.
A visszamenőleges megértést azzal is igyekszem elősegíteni, hogy időről időre beszámolok olvasóimnak az engem ért végzetes tragédiákról. Ezekben a tudósításokban az öniróniát sikerült vitriolosan gonosz öngúnnyá hizlalnom. Akciómnak köszönhetően a legnagyobb internetkereső – nem kis megelégedésemre – nevemre keresve előkelő pozíciba emelhozza hozza a Meghalt Balla D. Károly c. weboldalamat.
Az fenti és ehhez hasonló leírások mögötti tények jól dokumentálhatók internetes megjelenésekkel, így szembe kell néznünk azzal a paradoxonnal, hogy BallaDé valóban egy aktív posztumusz író, ezért talán érthető, hogy elesett lelkek és hasadt személyiségek búvárlásába alámerülve igen sokáig kérettem magam, míg elfogadtam a Mindenkönyvek, azaz a Liber-All Kiadó megtisztelő felkérését, hogy laudációt tartsak Balla D. Károly Posztmodern halál, posztumusz élet című életmű-kötetének ungvári bemutatója alkalmából. Vonakodásom oka az előbbieken túlmenően az volt, hogy túlságosan is jól ismertem az immár szövegállománnyá virtualizálódott szerzőt, léven, ahogy azt Cecil M. Joepardi megállapította, közelebb áll az itthez a messze, mint az otthoz a közel, így nem tudhatom tárgyilagosan szemlélni szerzőnk munkásságát és műveit; a köztünk most már hosszabb ideje, eszmélésünk óta fennálló, bizonyos nézetazonosságokat tekintve szinte ikertestvéri egyetértés óhatatlanul elfogulttá tesz a komplex létezés esztétikája iránt. És haránt.
> > A teljes szöveghez tovább:
Amiről szólani szerettem volna volt
A méltatás vége: De szabott időm lejárt, így végezetül még annyit, hogy az életmű-album visszaható erővel rendelkezik és bizonyos mértékben újrastrukturálja a BallaDé mögött hagyott szövegkorpusz egészét, minek következtében például a korai versek és novellák elcsúsznak egymáshoz képest a virtuális időben és az írói oeuvre terében. A mű, mint valami roppant kozmikus Rubik-kocka, mint a komplex létezés örökinaptárja, élesen kirajzolódik éteri egünkön és törölhetetlenül beleágyazódik a képzetes világok legtökéletesebbjébe: a mienkbe.
Tessék kirakni!