Berniczky Éva könyvei

Kritikusai szerint a kárpátaljai Ungváron élő Berniczky Éva novelláira és regényeire az epikus és lírai elemek váltakozása és az intellektuális elmélyültség a legjellemzőbb. Műveiben egyaránt tetten érhetők a hétköznapi megfigyelések és a szürreális, abszurd motívumok. Hangsúlyos a helyi vallási-etnikai-nyelvi jellegzetességek gazdag szerepeltetése, szövegeit egyedivé teszi a költői képekben tobzódó kifejezőeszközök érzékeny alkalmazása. Prózaírói attitűdjére jellemző továbbá, hogy a különös helyzeteket teremtő és sivárságában is gazdag, egzotikus tájból nőnek ki szereplői, akiknek bonyolult, gyakran ellentmondásos, de mindig átélhető emberi viszonylataikat ábrázolja plasztikusan.

Bodor Béla szerint Berniczky Éva prózája, ami a legteljesebb értelemben fiktív, a nyelvben születik és rendjét a költészet törvénykönyve koordinálja, pontosabb képet fest a kárpátaljai magyarság utóbbi évtizedeiről, mint riportok és szociográfiák sora.

A szerző néhány könyvének ismertetése:

Berniczky Éva könyvei

Berniczky Éva: Szerencsegyökér

Válogatott és új novellák. Kárpáti Kiadó, Ungvár, 2018. Grafikai tervezés, borító: Balla Csönge. 312 oldal – ISBN 978-966-671-486-5.

Єва Берніцкі: Мандрагора

Tartalom:

Szerencsegyökér (2011)
En passant (2011)
Csak lélegezz (2010)
Istenszülő (2009)
Halász a hálóban (1998)
Szt. Arkagyija part (1999)
Medúzaszüret (2000)
Kulcs a Schmoll testvéreknél (1997)
A bábozódás kora (2002)
Talánszása (2000)
Blasztula (2000)
A tojásárus hosszúnapja (2002)
Folyik a macskaméz (2001)
A tizennégykarátos anya (2007)
Földet az égtől (2003)
A fű kinő (2006)
Galambtej, galambvér (2004)
Várkulcsa (2006)
Orosz Biliárd (2004)
Fogyóholdban (2007)
Boszorkánykonyha retró (2015)
Egy test szövegmintái (2006)
Fordul a páternoszter (2010)
Tégy jót, és tűnj el! (2013)
Apáca-ice (2010)
Leszek a mitfárered (2018)

Részlet a címadó novellából

Megkérdezte, jó felé tart-e a múzeumhoz. Melyikhez, kérdeztem vissza, és máris megbántam. Lerítt róla, hogy nem turista, nem csodálkozott rám, sem a felújított katedrálisra, nem kívánt semmit megörökíteni, nem is volt neki mivel, a nyakában nem lógott digitális fényképezőgép. Jól ismertem ezt az imbolygó járást, kissé meggörnyedt tartást, szegényes, igénytelen öltözéket, de abban is biztos voltam, hogy viselője mégsem környékbeli.

Berniczky Éva: Várkulcsa

Budapest: Magvető Kiadó 2010, 196 oldal.

A helyszín Ukrajna, közelebbről Kárpátalja. Ahol – a határon túli magyar Berniczky Éva könyvét olvasva úgy tűnik – az abszurd nem esik messze a valóságtól. De ő otthonosan mozog ebben az ambivalens világban, hiszen a sajátja, minden apró részletét ismeri, magától értődő természetességgel meséli el a leghihetetlenebb eseményeket, és ettől olvasója is otthon érzi magát a hely képtelen történeteiben – melyekben a vérmes kakasszállító varrólányokkal üzekedik a szövetbálák között, a hólyaghurutos kéményseprő lelke a testéhez részegedik, a folyóban született férfi pedig vizelés közben ugyanabba a folyóba zuhan. Berniczky Éva pedig az Ung fölött a várhegyről, padlásszobája ablakából figyeli mindezt. A szerző korábbi könyveihez (A tojásárus hosszúnapja, Méhe nélkül a bába) hasonlóan a Várkulcsa is egyszerre gyönyörködtető és borzongató, kacagtató és szívszorongató, de mindenekelőtt összetéveszthetetlenül szépirodalom.

Olvass továbbBerniczky Éva könyvei

A komplex létezés esztétikája

2020.02.16. Szerző: ungparty

Dr. Kállay O. Béla laudációja könyvbemutatómon

A komplex létezés és a posztumusz élet

Balla D. Károly Posztmodern halál, posztumusz élet Kezdjük a könyvből vett két részlettel. BDK a kötet záró esszéjében szerényen megjegyzi, hogy

Sikeres virtuális öngyilkosságom nem vert fel nagy port, nem vert fel kicsit se, egyáltalán nem vert fel semmit, inkább csak értetlenséget keltett közelebbi-távolabbi ismerőseim körében. Igaz, akkori bejelentésemhez nem fűztem magyarázatot, a tedd a halált, ne magyarázd radikalizmusát akkor nem akartam sem bölcseleti megalapozottsággal felstilizálni, sem irodalmi előzményekkel megindokolni. De mivel évekkel később ezekre a magyarázatokra sor került, azt hiszem, most már elég sokan megérthetik ezt a részben tragikus, részben gyilkosan önironikus performanszomat mint posztmodern öninstallációt.

Illetve:

A visszamenőleges megértést azzal is igyekszem elősegíteni, hogy időről időre beszámolok olvasóimnak az engem ért végzetes tragédiákról. Ezekben a tudósításokban az öniróniát sikerült vitriolosan gonosz öngúnnyá hizlalnom. Akciómnak köszönhetően a legnagyobb internetkereső – nem kis megelégedésemre – nevemre keresve előkelő pozíciba emelhozza hozza a Meghalt Balla D. Károly c. weboldalamat.

Az fenti és ehhez hasonló leírások mögötti tények jól dokumentálhatók internetes megjelenésekkel, így szembe kell néznünk azzal a paradoxonnal, hogy BallaDé valóban egy aktív posztumusz író, ezért talán érthető, hogy elesett lelkek és hasadt személyiségek búvárlásába alámerülve igen sokáig kérettem magam, míg elfogadtam a Mindenkönyvek, azaz a Liber-All Kiadó megtisztelő felkérését, hogy laudációt tartsak Balla D. Károly Posztmodern halál, posztumusz élet című életmű-kötetének ungvári bemutatója alkalmából. Vonakodásom oka az előbbieken túlmenően az volt, hogy túlságosan is jól ismertem az immár szövegállománnyá virtualizálódott szerzőt, léven, ahogy azt Cecil M. Joepardi megállapította, közelebb áll az itthez a messze, mint az otthoz a közel, így nem tudhatom tárgyilagosan szemlélni szerzőnk munkásságát és műveit; a köztünk most már hosszabb ideje, eszmélésünk óta fennálló, bizonyos nézetazonosságokat tekintve szinte ikertestvéri egyetértés óhatatlanul elfogulttá tesz a komplex létezés esztétikája iránt. És haránt.

> > A teljes szöveghez tovább:

Amiről szólani szerettem volna volt

Olvass továbbA komplex létezés esztétikája

Félmúlt, féljelen, féljövő

2020.02.16.2003.02.10. Szerző: ungparty

A Kriterionnak benyújtott Félmúlt, féljelen, féljövő c. kéziratomhoz a szerkesztő kérésére írt szinopszisomat:

A kárpátaljai Ungváron élő író jelen összeállításába az ezredfordulót közvetlenül megelőző és követő években keletkezett tanulmányait, irodalomkritikai munkáit és írói jegyzeteit vette fel.

Az első ciklusban a magyar irodalom kárpátaljai helyzetével foglalkozik, legtöbbször a problémákra helyezve a hangsúlyt. Kritikusan szembenéz a kisebbségi irodalom létének vagy nemlétének általános kérdéseivel csakúgy, mint a saját régiójában tapasztalt negatív jelenségekkel. Tényekre alapozva vonja le vállaltan szubjektív, gyakran élesen fogalmazott következtetéseit, szemléletesen, nem egyszer képekbe ágyazottan mutatja be a visszás helyzeteket, ellentmondásokat. Szavain egyszerre érződik a kritikus hozzáállás, az ironikus megközelítés – és a féltő aggodalom.

A második ciklus napló formájában rögzített írói jegyzeteit, a gonzó újságírás területére tévedt cikkeit, kisesszéit, vallomásait, néhány valós és fiktív levelét, valamint aforizmáit tartalmazza. Érdekességük, hogy számos esetben az első ciklusba sorolt tanulmányok keletkezésének körülményeiről, hátterükről és fogadtatásukról is értesülhetünk ezekből a feljegyzésekből.

Az ezredforduló három évének (1999, 2000, 2001) krónikáját olvasva nemcsak Kárpátalja belső viszonyairól kaphatunk érzékletes képen, hanem a kor egészéről is. És ami legalább ennyire izgalmas: egy olyan független magyar értelmiségi gondolatvilágáról alakulhat ki pontosan körvonalazott képünk, aki a politikai palettáról hiányzó nemzeti liberalizmus eszméit vallja. Mindeközben megtudjuk azt is, mit hozott magával a félmúltból, miért tekinti felemásnak a jelent, és néha miért fél a jövőtől. (Félmúlt, féljelen, féljövő)

(Fő a szerénység!)

A könyv kiadása a kolozsvári szerkesztő bátor kiállása ellenére meghiúsult, Balla D. Károly ungvári kiadós kollégája (Intermix) fúrta meg a Kriterion igazgatójánál. | Könyv, szinopszis – BDK

Vízjel a Tisza mellől

2020.11.28.2000.10.15. Szerző: ungparty

Balla D. Károly

Vízjel a Tisza mellől

Ferenczi Tihamér kötetéről (Vízjel, 2000., Bp.)

Aki járt már Badalóban, lehet némi elképzelése a világvégéről… Ha a beregszászi járás legcsücskébe indulunk Európa talán legrosszabb autóútján, és már minden lakott területet elhagytunk, már úgy érezzük, mindjárt lemegyünk a térképről, s ha nem, csak azért nem, mert a Tisza vagy az országhatár állja utunkat – nos, akkor tűnik fel a kis község. Ennek is a legvégén, legszélén lakik Ferenczi Tihamér költő…

A kárpátaljai magyar írók azon átmeneti nemzedékéhez tartozik, amelynek képviselőit sem az első, sem a második generációba nem sorolhatjuk. Ugyan Balogh Miklóssal, Balogh Balázzsal, Kecskés Bélával együtt az 1944/45-ös hatalomváltás előtt születtek, ám másfél évtizeddel később, mint az első nemzedéki Kovács Vilmos vagy Balla László; indulásuk is, az utóbbiakétól eltérően, nem az ötvenes évekre, hanem a hatvanasok derekára esett. Nem tekinthetjük azonban őket második generáció-bélieknek sem, hiszen ennek tagjai már a szovjet érában születtek és a hatvanas évek legvégén vagy a hetvenesek elején indult írói pályájuk. Így aztán a köztes generáció tagjai a nagy öregek szemében sokáig „fiatal költők” voltak, míg azok számára, akik a Forrás Stúdió (1969–1971) vagy a József Attila Stúdió (1971–1989) égisze alatt bontottak szárnyat, már elődöknek számítottak.

Korai indulása (1965) ellenére Ferenczi Tihamér évtizedekig várt a megmérettetésre. 1979-ben a Kárpáti Igaz Szó hasábjain kivágható és összefűzhető formában látott napvilágot Szívem volt már minden című kis füzetecskéje, majd 1990-ben a Kárpáti Kiadó gondozásában a Férfiidő. Ezeket nehéz valódi, önálló köteteknek tekinteni, hiszen az előbbi nem is könyvként készült, hanem egy politikai (!) napilap oldalaiból kellett kivágni, az utóbbi pedig az akkor egyetlen ungvári könyvkiadó elvetélt ötletéből „ikerkötetként” jelent meg: színéről Nagy Zoltán Mihály, fonákjáról Ferenczi Tihamér versei sorjáztak benne.

Így a 2000-es keltezésű Vízjel voltaképp a jövőre 60 esztendős költő első igazi könyve (amelybe fel is vette a korábbi jelentkezések jobb darabjait), egyben az első lehetőség olvasói számára, hogy írói világának egészét megismerhessék.

És hogy milyen ez a világ?

Azonnal szembetűnik: ebben a mikrokozmoszban több az elnéző humánum mint a vátesz-szigor, több a korszerűtlen derű, mint a divatos szorongás és rezignáltság, több a köznapiság, mint a metafizika. Sőt – és sajnos –: több az esetlenség, a sutaság, mint a költői bravúr, több a felszínesség és sekélyesség, mint a lélektani mélyfúrás, több a semmitmondás, mint a gondolati magasság.

Költőnk nem alkalmaz látványos megoldásokat, legtöbbször a rímeket is elkerüli, fukarul bánik a többi formai kellékkel is. Szonettjei például nem (vagy alig) rímelnek, nehéz lenne a sorokban időmértékes lüktetést kimutatni. A stiláris elemek közül a metaforát kedveli a leginkább: asszociációi legtöbbször szokványosak, máskor bizarrul meglepőek, és bizony előfordul, hogy képzavarba hajlanak („…fönt / kék hamuban fürdik a Nap: / égő tollú kotlós”).

Talán mondjuk ki kertelés nélkül: nem igazán jó versek ezek – de igazán jólesik olvasni őket. Nem néznek le ránk a Parnasszus magasából, de alkalmasak arra, hogy a szerző ihletett pillanatainak mi is részesévé válunk, vele együtt hajolunk le virághoz, fűhöz, vele nézzünk a holdba és a napba, vele szívjuk tüdőre a szelek leheletét – és a mi hajunk is beleőszüljön a beregi tájba.

Nem szabott a sors könnyű életet Ferenczi Tihamérnak; egészségi állapota, szociális helyzete bőven adna okot arra, hogy tragikus húrokat pengessen, ő mégis inkább mosolygósan veszi számba az élet apró semmiségeit. Világfájdalom helyett a fázó verebek miatt aggódik, és ahelyett, hogy a maga bajait, magányát, égő hiányait kiáltaná ki, csendben csak ennyit jegyez meg: „varjúhodik az ég / dölyfösen károg / árnyékom eldől / magam állok”. Igen, ott áll a költő a badalói faluszélén, szinte benne az országhatárban, a elmérgezett és meg-megáradó Tisza gátja tövében (ha tetszik: permanens történelmi és földrajzi kiszolgáltatottságban), vaksin hunyorog a napsütésbe – de jöttünkre örömében magasba dobja a sapkáját.

Ritka alkalom: a szerény költői teljesítményt Vízjellel hitelesíti az élet.

——

Ferenczi Tihamér: Vízjel.
Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest–Beregszász, 2000. 96 old., 490 Ft.

Kárpáralja – a Tisza forrása